/

Először Abu-Dzabiban: jön a SailGP következő fordulója

A Mubadala Abu Dhabi Sail Grand Prix-t január 13-14-én rendezik meg, a tíz F50-es repülő katamarán a szokásos öt futamot teljesíti a háromhajós döntő előtt.

Az új-zélandi SailGP csapat az összetett verseny harmadik helyén áll a szezonban, miután Dubajban megnyerte a sorozat eddig legszorosabb döntőjét. Ausztrália – Jimmy Spithill beugró kormányos vezetésével – a második, míg Kanada a harmadik helyen végzett. Blair Tuke (NZL): „Kemény hónapokon vagyunk túl, sok volt a hullámvölgy, de sikerrel fejeztük be a 2023-as évet, ami hatalmas pluszt jelent számunkra, hiszen egy győzelmet szereztünk, és újra versenyben vagyunk.”

A dubaji versenyre több csapat névsora változott jelentősen, és ez most sem lesz másképp: Sir Ben Ainslie azonnali hatállyal lemondott az Emirates GBR kormányosi posztjáról, helyét a kétszeres olimpiai aranyérmes Giles Scott veszi át.

Visszatér az ausztrál hajó kormányához a dubaji fordulót első gyermeke születése miatt kihagyó Tom Slingsby. Annak ellenére, hogy ebben a szezonban még nem nyert versenyt, Ausztrália továbbra is vezeti a tabellát, második Dánia, harmadik Új-Zéland.

Ijesztő mozzanatok a 2023-as évből:

[youtube v=”Z7NWYoitGCA”]

A legjobb pillanatok a 2023-as évből:

[youtube v=”ABBR3SIqSP0″]

Szombat este pedig óriási buli lesz Abu-Dzabiban:

fotók: SailGP

forrás: sail-world.com

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 16°
    16 km
  • Velence HU
    15°
    21 km
  • Balaton HU
    15°
    19 km
  • Neusiedler AT
    16°
    17 km
  • Krk (Wake) HR
    13°
    44 km
  • Premantura HR
    14°
    34 km
  • Grado IT
    15°
    24 km
  • Garda IT
    16°
    18 km
  • Soča SI
    11°
    18 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek