/

Balatonalmádiban már nagyon készülnek a szezonra

Együtt egész évben, ez Balatonalmádi szlogenje, de a településen a legfontosabb időszak a nyár.

A szezonra való felkészülés már tavaly, a szezonzárás után megkezdődött, most az utolsó simításokat végzik. Balatonalmádi négy stranddal várja a vendégeket, ahol már gőzerővel tartanak az előkészületek. Az idén, a gazdaságosabb működésért több olyan feladat önerőből vagy a Városgondnokság segítségével valósul meg, amelyeket korábban alvállalkozók végeztek. Ilyen a strandi területek, illetve a vizesblokkok rendbetétele. A város továbbra is saját üzemeltetésben működteti a strandokat.

Balatonalmádiban nyáron a legjelentősebb turisztikai vonzerő a Balaton, ezért fontos, hogy a strandok kiváló minőségű szolgáltatást nyújtsanak. A pénztárak adott nyitvatartási rend szerint működnek, azon kívül ingyen lehet bemenni a fürdőhelyekre. A jegyek árát a megnövekedett energiaárak miatt emelték, de megmaradtak a kedvezmények, amelyek érintik a helyieket, a diákokat és a nyugdíjasokat. Parkolni továbbra is ingyen lehet a városban.

Nyáron a strandolás mellett a koncertek és fesztiválok a legfontosabb vendégcsalogatók. Balatonalmádiban a Wesselényi strand főbejárata előtti rendezvénytér nyártól városi programok helyszíne lesz. A rendezvények összeállításánál külön figyelnek az idősekre, a fiatalokra, valamint a gyermekes családokra.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programjai miatt, amelyhez Balatonalmádi is csatlakozott, pezsgő és rendezvényekben gazdag nyárra lehet számítani. A jövőben a Kerényi Imre Kult-Magtárat a város szeretné üzemeltetni, együttműködésben a Veszprémi Petőfi Színházzal. A város törekvése, hogy ezeket az intézményeket közművelődési célokon túl turisztikai és más rendezvényeken hasznosítsa, főként a Kolostor termeit és a nemrég átadott kertjét, illetve parkját – írta a veol.hu.

fotók: outdooractive.hu, expedia.com, bogi-apartman.lake-balaton.com

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    27°
    2 km
  • Velence HU
    27°
    4 km
  • Balaton HU
    24°
    6 km
  • Neusiedler AT
    22°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    28°
    6 km
  • Premantura HR
    26°
    4 km
  • Grado IT
    27°
    4 km
  • Garda IT
    28°
    6 km
  • Soča SI
    23°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek