Az enyhülő telek kihatnak a haltelepítésekre is

2024. október 21.
Címkék :

Az utóbbi években a ponty fiatal korosztályainak kihelyezését részesítették előnyben, ez most változóban van.

Az eredeti elképzelés szerint egységnyi tömegű háromnyaras ponttyal szemben több egynyaras egyedet tudtak telepíteni, melyek aztán a Tisza-tó természetes táplálékbázisán növekedhettek fogható méretűekké. A stratégia megalkotásakor azonban nem számítottak arra, hogy az egymást követő években milyen enyhék lesznek a telek. A Tisza-tó őszi vízszintcsökkentése arra kényszeríti a halállomány egy részét, hogy levonuljon a Tiszába. Az egymás után szorosan érkező téli árhullámok aztán minden valószínűség szerint egyszerűen elsodorták ezeket nyugalmi állapotban lévő halakat. Ez nemcsak a Tisza-tó, hanem az ország egyéb vizeinek halfogási eredményében is látszik.

A fenti okok miatt tehát változtatni kellett a haltelepítési szerkezeten, hiszen a horgászok elégedettsége az egyik legfontosabb szempont. Ezért az a döntés született, hogy 2024-ben igen nagy mértékben emelik a fogható méretű, háromnyaras korosztály kihelyezését, ezzel együtt pedig lecsökkentik az egynyaras haltételt. Így a legfiatalabb pontykorosztály kihelyezése a 2023-as 33.000 kg-ról (330.000 db) 10.000 kg-ra (100.000 db) csökkent, a háromnyarasé pedig 10.000 kg-ról (5.000 db) 35.000 kg-ra (17.500 db) nőtt. A kétnyaras korosztály telepítése a korábbi haljelölések eredménye szerint indokolt, ezért 10.000-ről (20.000 db) 15.000 kg-ra (30.000 db) emelték a kihelyezett mennyiséget. Az előnevelt csukaivadékból továbbra is nagy egyedszámot, 100.000 db-ot telepítettek, az egynyaras compóból pedig 20.000 db-ot.

A fenti haltelepítések már megvalósultak, és amennyiben lehetőség nyílik a Magyar Országos Horgász Szövetség őszi haltelepítési pályázatán forráshoz jutni, a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. további kihelyezéseket tervez.

fotók: heol.hu, tveger.hu

forrás: berek.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!