/

A Kékszalag Portban indul balatonfüredi adventi szezon

November 29.–december 1. között rendezik meg a III. Kékszalag Port Adventi vásárt Balatonfüreden, a Kékszalag Port kikötőben. A szervezők az idén is helyi és környékbeli kézművesekkel, gasztronómiai szolgáltatókkal, valamint Karácsonyi Vitorlás Faluval várják a látogatókat, de emellett számos újdonsággal is készülnek.

Immár hagyományosnak mondható, hogy karácsony közeledtével, az adventi ünnepkörben egy hétvégére ünnepi köntösbe öltözik Balatonfüred legújabb kikötője, a Kékszalag Port. Csakúgy, mint tavaly, az idei esztendőben is háromnapos eseményt szerveznek, mégpedig advent első hétvégéjén ezzel nyitva meg az ünnepkört Balatonfüreden.

Amellett, hogy a vásárba látogatók közvetlenül a Balaton partján hangolódhatnak az ünnepre, több, mint egy tucat helyi és környékbeli kézműves szolgáltató termékeiből válogathatnak. Ezúttal is felépül a Karácsonyi Vitorlás Falu a kikötőben, ahol a fiataloknak lehetőségük lesz vitorlázni a szárazföldön egy sailmaker segítségével, elsajátíthatják a legalapvetőbb csomók megkötésének technikáját, valamint bárki elkészítheti saját adventi koszorúját vagy karácsonyi ajtódíszét, amelyhez a szervezők a kellékeket és az alapanyagokat ingyenesen biztosítják.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét közösen hangolódhatunk a karácsonyi ünnepkörre. Kiállítóink sorában köszönthetünk számos olyan kézművest, akik az elmúlt években is velünk voltak, viszont több új árus is jelentkezett, így a látogatók olyan termékekkel is találkozhatnak majd, amelyek még nem voltak itt a kikötőben. A tavalyi sikerre való tekintettel idén sem maradhat el a Karácsonyi Vitorlás Falu felépítése, ahol leginkább a fiatalabbak ismerkedhetnek meg a vitorlázással, valamint adhatnak számot kézműves tudásukról” – mondta el Szépvölgyi István a Kékszalag PORT kommunikációs vezetője.

Az először két évvel ezelőtt megrendezett vásár ötlete onnan ered, hogy szeretnék megtölteni a kikötőt élettel a klasszikus szezonokon túl is.

„Bár a nálunk lévő hajók egy része már a téli álmára készül, a Kékszalag Port kikötő az év 365 napjában nyitva áll a látogatók és az érdeklődők előtt. A téli szezon most az adventi vásárral indul, de a hűvösebb hónapokban számos elméleti vitorlásszakmai munka zajlik nálunk. Emellett már most javában dolgozunk a következő évi programok összeállításán, melyből természetesen nem hiányozhat a vitorlázás sem!” – fogalmazott Holczhauser András, a Kékszalag Port vezetője.

A vásárra idén is elfogadta a meghívást a DN Jégvitorlás Osztályszövetség, amely jóvoltából bárki megcsodálhatja a kiállított jégvitorlásokat és megismerheti történetüket – írta a hirbalaton.hu.

fotók: Kékszalag PORT

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    11°
    11 km
  • Velence HU
    10°
    13 km
  • Balaton HU
    11°
    21 km
  • Neusiedler AT
    ⛈️
    23 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    25 km
  • Premantura HR
    ☀️ 12°
    21 km
  • Grado IT
    ⛈️ 13°
    32 km
  • Garda IT
    14°
    16 km
  • Soča SI
    10°
    14 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek