A Balatonban nyugszik az első magyar tengeralattjáró

Évekkel előzte meg a hivatalos elsőt a balatoni hajó, ám a keresésére létrehozott alapítvány sem találta a roncsait.

Már azt is meglehetősen kevesen tudják, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia területén volt tengeralattjáró-építés, ám arról végképp csak néhány újságcikk számolt be, hogy a hivatalos dátumot évekkel megelőzve, 1905-ben már úszott magyar gyártású búvárhajó a magyar vízben. A történtek ismeretében már az „úszott” kifejezés is erősen túlzónak tűnhet. Az akkori parlamentbe Zircről bekerült képviselő, Udvary Ferenc találmánya ugyanis csak a harmadik – sikertelen – próbáig jutott el, mielőtt végképp elmerült.

Még 1904 elején alakult meg egy részvénytársaság, elsősorban Meszlényi Pál függetlenségi képviselő tőkéjével, mely Udvary találmányának gyakorlatba ültetését tűzte ki célul. Bár a hajóról nem maradt fenn dokumentáció, azt tudjuk, hogy testét négy henger alkotta és egy akkumulátor hajtotta (a víz alatti elektromos haladás még jóval később is általános volt). Ami viszont bizonyos, hogy Udvary igen komoly célokat tűzött ki maga elé. Nem kevesebbet állított, mint hogy hajója képes lesz a 60 km/h óra sebesség elérésére. Hogy megértsük ennek a tervnek a grandiózus voltát, ahhoz tudnunk kell, hogy az első – Fiuméban gyártott – magyar, hadrendbe állított tengeralattjáró, az SM U-1 próbaútján 10 km/h sebességgel állított fel világrekordot, és a magával vitt torpedók sebessége is csupán 16 km/h volt.

Hogy mi motiválhatta Udvaryt, könnyű megérteni, ha tudjuk, hogy ekkoriban a világ igazi torpedó és tengeralattjáró-lázban égett, melynek a monarchia volt a központja. Az Első Magyar Tengeralattjáró Rt. által birtokolt fiumei gyárban készült a földgolyó szinte valamennyi torpedója, és őrült versenyfutás zajlott az első olyan búvárhajó megépítéséért, mely ezeket a víz alól is képes elindítani. A Lupis osztrák kapitány és Whitehead angol mérnök által konstruált magyar ún. haltorpedó (a formájáról kapta a nevét), sűrített levegős motorjával érte el a fentebb említett sebességet, ám a két feltaláló bízott benne, hogy ezt később 37 km/h-ra tudják növelni.

Az új járművel végzett kísérletek sorában az 1905 tavaszán, a Hévízi-tóban végrehajtott volt az első, mely a kis vízterület miatt igazán csak egy merülőpróba volt. A hivatalos főpróbára 1905. július 22-én, Keszthely kikötőjében került sor. Ekkor a csodahajó néhány métert már képes volt haladni is, mielőtt az egyik hengere léket kapott, és az egész jármű a Balaton mélyén landolt. Szerencsére a Dinger nevű főgépész és a három embere még időben elhagyta a süllyedő hajót. Szintén vakszerencse, hogy az eseményről tudomást szerzett helyi csónakázó egyesület tagjai a közelben voltak, és ki tudták menteni őket. Szintén ők vontatták be a pórul járt hajót, az egyesület helyiségébe. Udvaryék azonnal nekiláttak a hajó maradványainak összegyűjtéséhez, melyeket az akkumulátor kivételével mind meg is találtak.

A második kísérlet valójában már nem keltett semmilyen sajtóvisszhangot. Annyit tudunk, hogy a kijavított hajót még valószínűleg abban az évben újra vízre tették, és ezúttal egészen Balatonboglár közeléig jutottak vele. Ekkor Udvary maga vezette a kísérleti járművet, és útjára két matróz is elkísérte. Az újabb katasztrófát ekkor motorhiba okozta. Mivel a hajó ekkor a víz alatt tartózkodott, így Udvaryék magára hagyták azt, és úszva menekültek a felszínre mindhárman. A képviselő ezután belátta, hogy egy búvárhajó megtervezése mégsem olyan egyszerű mutatvány, mint eleinte gondolta, és fel is hagyott a frissen jött matrózélettel – írta a toretro.blog.hu.