/

Berecz Zsombor ezüstérmes

Az Éremfutamokkal véget ért Dániában az Aarhus Sailing Week, a 2018-as olimpiai kvalifikációs világbajnokság tesztversenye. Berecz Zsombor Finn osztályban a 2. helyen végzett a holland Nicholas Heiner mögött.

Heiner hétpontos előnnyel kezdte az Éremfutamot, és mivel Zsombin kívül matematikailag senki sem előzhette meg őt, így várható volt, hogy számára az a biztonságos megoldás, ha magyar ellenfelét akadályozva valahogy eléri, hogy ne végezhessen a tízhajós mezőny első felében.

Ezt sikerült is megvalósítania, mert ők ketten az utolsó két helyen értek célba a dupla pontszámmal számító Medal Race-en. Szerencsére a futamot nem a finn Tapio Nirkko nyerte, mert ő megelőzte volna Zsombit. A norvég Anders Pedersen akadályozta ezt meg futamgyőzelmével. A mezőny erősségére jellemző, hogy az Éremfutam tízes mezőnyébe tíz különböző nemzet finnesei jutottak be.

Berecz Zsombor az idén eddig minden nemzetközi versenyén érem-, vagy döntőfutamba jutott. Háromszoros olimpikon, 2016-ban Európa-bajnoki ezüstérmes finnesünk tavasszal második helyen végzett Palma de Mallorcán a Trofeo SAR Princesa Sofia Iberostar regattán. Hyeres-ben a világkupaversenyen 9. lett, a Medal Race-ben másodikként ért célba. Santanderben a világkupadöntőn hajszállal maradt le az aranyról, a győztessel azonos pontszámot elérve lett ezüstérmes. Az Európa-bajnokságon a legjobb öt helyezett mindent eldöntő utolsó futamán vezető pozícióban tört el egy alkatrész az árbócában, és így lett 5.

Következő nagy megmérettetése a Balatonon lesz, a jubileumi Opel Finn Gold Cup, vagyis az olimpiai hajóosztály 50. világbajnoksága Balatonföldváron szeptember elején.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    9 km
  • Velence HU
    ☀️
    14 km
  • Balaton HU
    ☀️
    2 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    4 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    3 km
  • Premantura HR
    ☀️
    7 km
  • Grado IT
    ☀️
    3 km
  • Garda IT
    ☀️ 11°
    1 km
  • Soča SI
    1 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek