/

Gazdag programkínálattal várnak a balatoni gyerektáborok

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50–250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően.

A Balatoni Turizmus Szövetség hangsúlyozza, hogy az üdülőrégió kínálata sokszínű, ma már jóval többet nyújt az egyszerű strandolásnál. Bár az árak láttán sokan elgondolkodnak a költségeken, egyre több család tekinti a táborokat tudatos befektetésnek, nem pedig egyszeri kiadásnak.

Vannak, akik egész évben gyűjtenek a választott tanfolyamra, táborra, mások pedig kiemelten fontosnak tartják, hogy gyermekük a vakáció alatt is hasznosan, fejlődve töltse az idejét. Nemritka az sem, hogy a gyerekek maguk kérik a szülőket, hadd menjenek el egy-egy speciális tematikájú táborba.

Fekete Tamás, a BTSZ elnöke szerint a vízparti táborok egyik legnagyobb előnye, hogy a tanulás és a szórakozás nem válik szét élesen, sok mozgással jár és önállóságra nevel. Egy-egy ilyen vakáció befolyással lehet a gyerekek pályaválasztására, és felnőttként is szívesen térnek majd vissza a Balatonra.

A szövetség a közleményében példákon mutatja be a gyerektábor választékot. Mint írják, a napközis táborok már 50–80 ezer forinttól elérhetők, míg a klasszikus, tartalmasabb napközis programok 80–140 ezer forintba kerülnek. A szállást és a teljes ellátás is biztosító táborok ára általában heti 100–250 ezer forint.

Az intenzívebb, szakmai programok, mint például a nyelvi, zenei, kézműves, technológiai táborok vagy sportakadémiák ára meghaladhatja a 250 ezer forintot is. Az egyedi élményt és ellátást is nyújtó balatoni vitorlástáborok, viszont már heti 80 ezer forinttól elérhetők.

A BTSZ felhívja a figyelmet, hogy a következő hetekben több száz tábor indul a térségben, amiről ezen a linken lehet tájékozódni.

(MTI, fotók: nyitottbalaton.hu)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 17°
    14 km
  • Velence HU
    ☀️ 18°
    9 km
  • Balaton HU
    18°
    12 km
  • Neusiedler AT
    19°
    17 km
  • Krk (Wake) HR
    25°
    7 km
  • Premantura HR
    24°
    11 km
  • Grado IT
    ⛈️ 23°
    25 km
  • Garda IT
    26°
    7 km
  • Soča SI
    15°
    4 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek