Az első negyedévben 945,2 millió euró bevétele származott Horvátországnak a külföldi turistáktól, 9,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban
A zágrábi idegenforgalmi és sportminisztérium szerint ez az összeg 79,7 millió euróval haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. Tonci Glavina turisztikai és sportminiszter kiemelte, hogy a bevételek növekedése tükrözi az első negyedévi kedvező forgalmi adatokat.

Az év első három hónapjában 1,2 millió turista érkezett Horvátországba, 9 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A vendégéjszakák száma 8 százalékkal, hárommillióra nőtt. A tárcavezető szerint a kedvező tendencia az előszezonban is folytatódott. Hozzátette: 2016 első negyedévéhez képest a külföldi turistáktól származó bevétel több mint 509 millió euróval nőtt, vagyis több mint kétszeresére emelkedett. Ez szerinte a horvát turizmus versenyképességének és értékének növekedését mutatja.
(MTI)





