/

Egyszerűbb lesz a horvátországi utazás

Várhatóan 2027-ben kezdődik, és három-négy év alatt fejeződik be az A1-es autópálya Zágráb és Károlyváros közötti szakaszának felújítása és bővítése.

A 39 kilométeres útszakaszt irányonként egy-egy új sávval bővítik, a beruházás értéke 248 millió euró (mintegy 87,8 milliárd forint). A közbeszerzési eljárást az előzetes piaci konzultáció lezárása után írják ki.

A munkálatok részeként átépítik a jastrebarskói csomópontot, három új lehajtót alakítanak ki, több felüljárót korszerűsítenek vagy újjáépítenek, és zajvédő falakat is elhelyeznek az autópálya mentén. A kivitelezés idején a forgalmat mindkét irányban két-két szűkített sávon tartanák fenn, sebességkorlátozás mellett, hogy a munkálatok ne okozzanak jelentős fennakadást.

Az autópálya-szakasz Horvátország egyik legforgalmasabb útvonala, különösen a nyári turistaszezonban. Az 1972-ben átadott pályát eredetileg napi mintegy hatezer járműre tervezték. A forgalom az utóbbi években jelentősen nőtt: míg 2022-ben átlagosan mintegy 40 ezer jármű használta naponta, jelenleg ez a szám 67 ezer körül van, a nyári csúcsidőszakban pedig a 70 ezret is meghaladja.

(MTI)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    31°
    6 km
  • Velence HU
    30°
    9 km
  • Balaton HU
    28°
    4 km
  • Neusiedler AT
    24°
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    31°
    2 km
  • Premantura HR
    ☀️ 29°
    3 km
  • Grado IT
    ☀️ 26°
    7 km
  • Garda IT
    28°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️ 23°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek