Az orrvitorlát (fockot vagy génuát) a hajó „motorjának” nevezhetjük, mivel azon az összes meghajtó erő 60-65 százaléka is keletkezhet, különösen génuát használva. Trimmelésének célja a grószéval azonos és szintén két lépésben oldható meg: a vitorla alakjának és állásszögének optimális beállításával.
Az orrvitorla trimmelésének eszközei a futókötélzetnek az ábrán bemutatott elemei, feladatuk a következő.

A legfontosabb a behúzókötél, a fock- vagy génuashot, amellyel a vitorla alakjának és állásszögének pontos beállítását lehet elvégezni. Ennek viszont alapvető feltétele, hogy a behúzási pont jó helyen legyen, amit a fock kocsinak a focksínen való helyzete határoz meg.

Az orrvitorla behúzási pontja meghatározza a vitorla hátsó és alsó élére ható erők eloszlását, így a vitorla alakjának legfontosabb jellemzőit. Az optimális esetben (bal oldali ábra) mindkét élben azonos erők lépnek fel, túlzottan hátra helyezett fock kocsi esetében a hátsó él nyitottabb, ellenkező esetben zártabb lesz. A vitorla hátsó élének csavarodását, twistjét tehát a szélviszonyoknak megfelelően a behúzási pont változtatásával lehet elérni.

Az orrvitorla trimmelésében a forstag feszessége az első él belógására, valamint a vitorla öblösségének mértékére és helyzetére van hatással. Laza forstag öblösebb, jobban meghúzott forstag laposabb vitorlát eredményez, hasonló hatása van a felhúzókötélnek is.
Speciális esetekben, amikor az optimális behúzási pont nem állítható be a focksín és fock kocsi segítségével, a shotra a fockkocsi előtt helyezett gyűrűt, „húgót” használunk, amit kontroll kötelekkel lehet beállítani.

Az orrvitorla trimmelésének célja a legnagyobb szélerő elérése, aminek első lépése a legkedvezőbb vitorlaprofil (öblösség, twist) megvalósítása, amit a vitorla behúzási pontja és a felhúzókötél állapota határoz meg. Ezután már csak a vitorlának a szélhez viszonyított állásszögét kell pontosan beállítani az orrvitorlával elérhető maximális szélerő megvalósításához. Az ábra minimális szélerősségtől viharos szélig (balról jobbra) mutatja be a célszerű orrvitorlaprofilokat.

További hasznos tudnivalók a Vitorlázz Okosan! YouTube-csatornán találhatók.

