/

Mindenkinek meg kellene tanulnia úszni

Ideje komolyan venni az úszástudás fontosságát – figyelmeztetett a Balaton-átúszás apropóján szombaton a Balatoni Turizmus Szövetség. A biztonságos fürdőzéshez ugyanis elengedhetetlen az úszni tudás.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának adatai alapján azt írták, a statisztikák szerint az elmúlt öt évben több mint 560 ember vesztette életét hazánk természetes vizeiben, a tragédiák közül több mint 60 a Balatonban történt. Ezek nagy része elkerülhető lett volna, ha az érintettek megfelelően tudtak volna úszni, illetve tisztában lettek volna a nyílt vízi fürdőzés veszélyeivel – idézték Fekete Tamást, a szövetség elnökét.

A szervezet vezetője rámutatott: a nyár a strandolás, a vízparti pihenés időszaka, mégis sok olyan gyerek és felnőtt van, aki nem tud vagy csak nagyon bizonytalanul tud úszni.

A statisztikák alapján az úszni nem tudók sokkal nagyobb veszélynek vannak kitéve, különösen nyílt vízben, ahol a váratlan áramlatok, a hirtelen mélyülő meder és a fáradtság is komoly kockázatot jelenthet.

Fekete Tamás közölte, a Balaton körül rengeteg úszásoktatás indult el a nyáron, kifejezetten gyerekeknek. Ezek a tanfolyamok nemcsak a biztonságot alapozzák meg, hanem hozzájárulnak az egészséges életmódhoz és akár a sport iránti szeretet kialakulásához is.

(MTI)

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 27°
    13 km
  • Velence HU
    ☀️ 27°
    14 km
  • Balaton HU
    ☀️ 26°
    13 km
  • Neusiedler AT
    26°
    17 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 27°
    6 km
  • Premantura HR
    ☀️ 25°
    3 km
  • Grado IT
    ☀️ 26°
    8 km
  • Garda IT
    27°
    5 km
  • Soča SI
    22°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek