/

120 éves a Balatoni Szövetség

Többek között az Év Balatoni Háza, a Kékhullám Zászló és a Balatoni Borok Versenye megalapítása is a szövetség nevéhez fűződik.

A grémium – amelynek tagjai a mindenkori polgármesterek – az elmúlt 12 évtized meghatározó pillanatait idézte fel a Tomaj katamaránon rendezett ünnepi eseményen, emellett bemutatták a Balatoni Szövetség elmúlt 120 éve alatt született újságcikkekből összeállított kötetet.

A Balatoni Szövetséget 1904. augusztus 11-én alakították meg. A szövetség céljául tűzte ki a balatoni fürdői élet fejlesztését, a fürdők közös érdekének megóvását és általában a Balaton-parti gyarapodás előmozdítását. Ma a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet 180 településéből 85 tagja a társaságnak. A Tomaj katamaránon tartott jubileumi ünnepségen Lombár Gábor elnök azt mondta, ahogy korábban, most is sok a kihívás. A jogi szabályozás és az élet változásait ismernie kell a szövetségnek.

“Változik a turizmus, folyamatosan, az ezekkel kapcsolatos jogi szabályozás, ami az egyik legfontosabb. A Balaton beépíthetősége, az építési szabályok változása nagyon fontos dolog, de összességében a Balaton maga nagyon fontos, hogy az unokáinknak meg tudjuk mutatni, hogy ez az, amiért mi dolgoztunk” – nyilatkozta Lombár Gábor elnök.

A Balatoni Szövetség szorosan együttműködik más régiós, illetve országos szervezetekkel. Természetvédelemi-, területfejlesztési-, gasztronómiai partnerek, építészek, vízimentők, civilek dolgoznak együtt a Balatonért az önkormányzatokat tömörítő szervezettel.

A Keszthelyi Televízió összefoglalója az ünnepi eseményről:

[youtube v=”_llcxghh63o”]

címlapkép: epiteszforum.hu

fotók és forrás: tvkeszthely.hu

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    14°
    6 km
  • Velence HU
    13°
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️ 11°
    8 km
  • Neusiedler AT
    14°
    3 km
  • Krk (Wake) HR
    12°
    4 km
  • Premantura HR
    11°
    10 km
  • Grado IT
    10°
    6 km
  • Garda IT
    12°
    7 km
  • Soča SI
    10°
    5 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek