/

Vidrák a Kis-Balatonban: visszaengedték az árván maradt állatokat

Négy fiatal vidra nyerte vissza a szabadságát öt különböző szervezet együttműködésének köszönhetően.

Az elengedett vidrák között ott van Olivér, akit tavaly nyáron kölyökként a Keszthelyi-öbölből mentettek ki a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat és a BfNPI munkatársai. Az akkor alig egy hónapos elárvult kölyök a Petesmalmi Vidraparkba került, ahol Balogh Márti szeretetének és szakértelmének köszönhetően gyorsan erőre kapott. Társával, Orsival, a szintén kölyökként bekerült vidralánnyal közösen térhettek vissza a Kis-Balaton eldugott nádasába.

Dolli és Dóri pedig tavaly szeptemberben esett bele egy cég szerelőaknájába. A Petesmalmi Vidraparkban a kölykök kezdetben 3-4 óránként szoptak, és ahogy egyre nagyobbak lettek, fokozatosan tértek át a halevésre. Több hónap áldozatos munkáját követően a vidraoviba kerültek, ahol már önállóan készültek fel az életre. Most pedig együtt úszhatnak tovább a Fehér-vízi láp vadregényes vizein.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park köszöni a Sóstó Vadvédelmi Központ koordinációját és a beteg vidrák lelkiismeretes gyógyítását; a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, valamint a BfNPI Természetvédelmi Őrszolgálat munkatársainak a mentésekben nyújtott segítséget; a Petesmalmi Vidraparknak a gondoskodó nevelést, és végül, de nem utolsó sorban a Fővárosi Állat- és Növénykert szakmai segítségét a vidrák befogásánál és elengedésénél – írta a berek.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    7 km
  • Velence HU
    7 km
  • Balaton HU
    ☀️
    9 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    2 km
  • Premantura HR
    🌫️
    3 km
  • Grado IT
    🌫️
    3 km
  • Garda IT
    4 km
  • Soča SI
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek