Állatok és növények birodalma: a vadregényes Kis-Balaton

A Kis-Balaton tele van szebbnél szebb helyekkel, köztük olyanokkal, ahol még a természet az úr. Legalábbis úgy érzi az ember, ahogy csendben figyel, fülel, élvezi a látványt, miközben illemtudó vendégként megpróbál észrevétlen maradni, nehogy megzavarja az ott élők nyugalmát.

A Kis-Balaton is ilyen hely, az állatok és a növények birodalma, amelynek életébe bepillanthatunk. De nem akárhol és nem akárhogyan, hisz a terület egy része fokozottan védett, ahová csak a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetéses túráin lehet belépni. A Fenékpuszta közelében található Diás-szigetre például csak így juthatunk be. A kirándulás bevezető, a Kis-Balaton Látogatóközponttól a Diás-szigetig tartó 2,4 km-es szakasza saját gépjárművel vagy elektromos golfautó utasaként, illetve előzetes jelentkezéssel kenuval is megtehető.

A Diás-sziget északi csücskében csak a szigetet körülölelő ingovány madarai énekelnek. A Kis-Balaton mocsár- és nádrengetegéből kiemelkedik néhány magasabb sziget, amely régen fontos szerepet töltött be a környékbeliek életében. Állatokat legeltettek, halászok és pákászok tanyái álltak rajtuk.

Fekete István író a Diás-szigeten fejezte be a Tüskevárat, de sokat járt a szomszédos Nagyberekbe is horgászni és vadászni, illetve a Szigliget alkotóházában is évente többször megfordult. Tutajos és Bütyök, a Tüskevár főhősei ide, a Kis-Balatonhoz érkeznek nyári szünidőre, ahol az öreg pákász, Matula Gergely felügyel rájuk.

Az író emlékét a szigeten álló Fekete István Emlékhely őrzi, ahol regényeinek legismertebb szereplőivel, például Vukkal, Kelével, Húval találkozhatunk, valamint eredeti kéziratokat és korabeli használati tárgyakat is láthatunk. A ház mellett álló kicsiny nádkunyhó pedig épp olyan, amilyen Matula bácsié volt a regényben.

A szigetet övező vízállások növény- és állatvilágát is megismerhetjük, többek között a védett lápi csalánt és a vizet borító, a békalencsénél is apróbb és ritkább gyökértelen vízidarát, amely 1-1,5 mm-es nagyságával a világ legkisebb virágos növénye.

A Zalakomár és Balatonmagyaród között található Kápolnapusztai Bivalyrezervátum felé menet egy gyurgyalagtelep mellett is elhaladhatunk, ahol közelről lehet megfigyelni a színpompás madarakat. De nem csak őket, a környező gyepterületeken ugyanis ürgék szaladgálnak. Főleg a most született fiatalok egészen bizalmasak, és egy-két méterre magukhoz engedik a látogatókat. Közben mindenfelől hallani az anyaállatok füttyentéseit, akik ezzel a figyelmeztető hanggal próbálják megóvni és terelgetni utódaikat. A hatalmas területen végigjárhatunk egy tanösvényt, van állatsimogató, és a Kis-Balaton élővilágát is megismerhetjük egy interaktív kiállításon.

A rezervátum, ahol az ország legnagyobb bivalycsordája él, nemcsak a legismertebb bemutatóközpont, de a Magyarországon őshonos háziállatfajtának számító bivaly génállományának megőrzésében is fontos szerepet játszik. Az állatok a rágásukkal a gyepet is „karbantartják”, ennek köszönhetően az ürgék szintén remekül érzik itt magukat. A Kis-Balatonnál 350 bivaly él, amelyek közül 150-et láthatunk a rezervátumban.

A Kis-Balaton élővilága különösen gazdag, a nyílt vízfelszíneken bütykös hattyúk, nyári ludak, szárcsák úszkálnak családostul, a száraz ágakon kis kárókatonák, a vízpartokon békák napoznak, fél szemmel a közeledő siklókat figyelve, amelyek közül itt főleg a vízi- és a kockás siklóval találkozhatunk. Alkonyattól megindulnak a denevérek is, amelyeknek 12 faja él a térségben. Az itteni vizekben megtalálhatjuk még a jellegzetes lápi-berki halakat, a lápi pócot és a réti csíkot, de már sokkal kisebb számban, mint hajdanán, mert a Kis-Balaton lecsapolása, majd a későbbi elárasztás miatt a nyílt vízterek kialakulása érzékenyen érintette e fajokat.

A Kis-Balaton emblematikus madárfaja, a nagy kócsag is jó eséllyel a szemünk elé kerül. A faj a hazai természetvédelem címerállata, ugyanis a 20. század elején a drasztikusan megfogyatkozott magyarországi állományt a természetvédők összefogásának köszönhetően sikerült megmenteni a hazai kipusztulástól. Az élőhelyek eltűnése, a díszes kócsagtollakért folyó vadászat miatt a századfordulón már csak egyedül a Kis-Balaton jelentett menedéket a faj számára.

A védelem fontos „pillére” volt az ország első fizetett kócsagőre, aki a hazai és nemzetközi adományoknak köszönhetően állhatott munkába. A közeli Vörs községben élt, szakmáját tekintve halász Gulyás Józsefre tulajdonképpen a mai természetvédelmi őrök elődjeként tekinthetünk – fő feladata a Kis-Balaton kócsagtelepének őrzése volt. A fajt végül sikerült megmenteni a kihalástól, a Kis-Balatont pedig 1951-ben (az országban az elsők között) védett természeti területté nyilvánították.

Kányavári-sziget és a Kis-Balaton rövid történet: a cikk folytatása ide kattintva olvasható, a Turista Magazin honlapján.