/

Lángba borultak a hajók egy horvát kikötőben

A május 15-én kora reggel keletkezett hatalmas tűzben huszonkét hajó semmisült meg az Isztriai-félszigeten, Medulin üdülőváros kikötőjében. Személyi sérülés nem történt.

A hatóságok közlése szerint a helyszínre érkező tűzoltók először elkülönítették azokat a hajókat, amelyeket még nem értek el a lángok, az égő hajókat pedig elkötötték, és úgy oltották el rajtuk a tüzet. Közülük több teljesen kiégett.

Samir Grahovic tűzoltóparancsnok a tűz keletkezéséről elmondta: vélhetően elektromos hiba okozta valamelyik hajón. „Nehéz eloltani a tüzet, amikor ég a műanyag, hajókkal lehet csak, amelyek a tengerről érkeznek” – hangsúlyozta.

Szemtanúk elmondása szerint néhány vízi járművön emberek is tartózkodtak, ők a tengerbe ugrottak, hogy megmeneküljenek. A kikötőparancsnokság megerősítette, hogy a tűz okozott környezeti károkat, ezért dupla gátat építenek, hogy lokalizálják a szennyeződést, valamint hívtak egy „ökohajót” is a terület szanálása céljából.

Horvátország az egyik legnépszerűbb európai idegenforgalmi célpont és kedvenc hajózási hely, az eddigi turisztikai eredmények alapján rekord számú magyar nyaral majd a tengerparti országban. A kiégett hajók tulajdonosai között külföldiek is lehettek.

(MTI)

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 28°
    13 km
  • Velence HU
    ☀️ 28°
    14 km
  • Balaton HU
    ☀️ 27°
    14 km
  • Neusiedler AT
    25°
    6 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 26°
    6 km
  • Premantura HR
    ☀️ 26°
    3 km
  • Grado IT
    ☀️ 26°
    6 km
  • Garda IT
    ☀️ 27°
    9 km
  • Soča SI
    22°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek