A Balaton-part gyakran kontrollálatlan, szuburbánus fejlődése egyre többeknek okoz fejtörést. Vajon milyen eszközökkel éltek építészek és döntéshozók?
Sorozatunk második részében a hatvanas évektől napjainkig terjedő időszakot tekintjük át.
Típustervek a hatvanas-hetvenes években
A magánépítkezések számának növekedése a hatvanas években kezdett el nagyságrendet váltani. A szocialista társadalompolitika egy újabb és egyre szélesebb társadalmi rétegeket juttatott lehetőséghez a tóparton, rengeteg házilagos technikával megvalósuló építkezés jelent meg. Bár egyértelmű statisztikai adatok ezúttal sem állnak rendelkezésre, a korabeli becslések alapján éves szinten ezer új nyaraló is épülhetett. Az új kihívások közt már nem tűnt hatékonynak a mintatervek szabadon alkalmazható iránymutatása, és új eszközök, a típustervek felé fordult a regionális szervezet. Az építkezések tömeges jellege mellett továbbra is problémát jelentett a képzetlen mesterek tervezői tevékenysége a kisebb építmények, így a nyaralók terén. A típustervek már határozott keretet adtak az alkalmazásnak. Az előre részletesen megtervezett nyaralókat a helyszíni adaptáció során kisebb módosításokkal építették meg. A típusterveket az elérhető szerkezeti rendszerekkel összhangban dolgozták ki, és a tervkészletet folyamatosan frissítették a szezonális életforma igényeihez alkalmazkodva.
Az első nyaralóépítészeti tervpályázatot 1960-ban szervezte meg az Építésügyi Minisztérium a Balatoni Intéző Bizottsággal egyetértésben. A két első díj közül az egyiket Farkasdy Zoltán, Balla Gyula, Halmágyi Károly egyszerűen szerelhető, természetes anyagokból építkező terve kapta, míg a másikat Mandel Tamás és Tenke Tibor korszerű technológiával épített, bővíthető rendszere érdemelte ki. A terveket publikálták, de az igazi áttörést az 1965-ben az ÉM megbízásából a TTI által elkészített tervsorozat hozta el. A Típustervező Intézet szervezésében a kor neves építészei több ciklusban dolgozták ki a típusterveket, amelyeket utána népszerűsítő kiadványokban, típusterv katalógusokban tettek közzé. A tervpályázatok koordinálásában a TTI részéről Callmeyer Ferenc vállalt aktív szerepet. 1965-ben a MÉSZ tagjaiból álló tervezőcsoport 52 tervet készített el. Az épületeket három különböző alapterület-kategóriában az üdülőterületre érvényes szabályozás besorolása alapján dolgozták ki. Három év alatt 4500 tervet adtak el a tervsorozatból, ami az építkezések egyre növekvő számát is mutatja. 1968-ban újabb tervpályázat kiírása is szükségessé vált, hogy az időközben felmerülő igényekhez alakítsák a terveket. A tervek szabadon hozzáférhetők voltak, ebből adódóan a házak települési koordináció nélkül épültek, mégis előfordultak olyan esetek, amikor egy-egy frissen parcellázott üdülőtelep egységes kialakítását a telephez rendelt egy-két típussal szerették volna elérni. Erre látunk példát Akaliban a Csorba Zoltán által tervezett Levendulás nyaralótelep esetében vagy Balatonvilágos korabeli parcellázásainál.
A néhány telepszerű alkalmazás mellett is fontos hangsúlyozni, hogy a típustervek az egyes épületekre koncentráltak és a mintatervek eszméjétől eltérően a településkép egészével nem foglalkoztak. Ez a korszak katalógusait átlapozva is egyből szembeötlik, rendkívül eltérő jellegű típusterveket dolgoztak ki, amelyeket aztán sokszor egymás mellett építettek fel. A hagyományos anyagok és nyeregtetős formák mellett az iparosított szerkezetek, absztraktabb kubusok is jelen voltak. A települések összképe vagy a regionális jelleg egyre inkább elhalványult, inkább csak az üdülés egyszerű térkapcsolataira, természetközeli jellegére koncentráltak. Ez a formák mellett a típustervek elnevezésében is megmutatkozott, az egyes nyaralókhoz már nemcsak a Balaton-környéki neveket, de az ország más üdülőterületeiről származó neveket is hozzárendelték. A típusok alkalmazása ugyanakkor nem követte a nevükből származó regionális kontúrokat, a Dömös, Bikavér és Búbánatvölgy nyaralókat ugyanúgy építették a Balaton-parton, mint a Tátika-típust a Tisza vagy a Duna mellett.
Eltérő szabadságfokok
A történeti tapasztalatok a minta- és típustervek eltérő korszakos körülmények közti alkalmazását mutatják. Ugyanakkor mindkét terveszközt olyan korszakokban alkalmazták, amikor a nyaralók tervezését többnyire még képzetlen mesteremberek végezték, az egyre növekvő számú építkezés pedig nem tette lehetővé a hatékony kontrollt. Egyik terveszköz alkalmazását vagy iránymutatását sem tették kötelezővé, csak az építtetők számára választható alternatívát adtak, bár az engedélyezési eljárásokat kétségkívül megkönnyítették. A „puhább”, adaptálható eszközt adó mintatervek személyes koordinációt és kreatív alkalmazást tettek szükségessé, míg a „merevebb” típustervek az egyéni helyzetekre már nem voltak ennyire érzékenyek. A településkép rendezése terén ugyanakkor a mintatervek adtak határozottabb keretet, bár helyi koordináció nélkül önmagukban ezek sem tudtak áttörést elérni. A típustervek – miközben a formálásban kevesebb szabadságot engedtek – a telepítés kérdésében már jóval nagyobb szabadsággal jelenhettek meg különböző települési, tájegységi helyzetekben. A regionális szinten kidolgozott minták és típusok fokozatosan elvesztették „lokális jellegzetességeiket”, és idővel egyre inkább csak az üdülés életformájához kötődtek, tájegységi lehatárolás nélkül.
A Balaton-part szuburbanizációja, tömeges beépítése ma is regionális szintű szakmai kihívást jelent. Bár az építészeti színvonal továbbra is probléma, a nyaralóépítészet mai komplex tendenciái, az építkezések eltérő helyzetei, valamint a szakmagyakorlás jelenlegi rendszere már másfajta településrendezési modellek átgondolását teszik szükségessé. A nyaralóházak kezdettől fogva az egyéni szabadság és kreativitás megélésének formái is, amit a játékos, humoros gesztusaik is tükröznek. A felszabadult mozdulatok mellett persze az önkényes alakzatok a településképi torzulások okozói is gyakran. A tópartot vizsgálva őszinte társadalmi tükörképet láthatunk: hogyan lehet közösséget, összképet alkotni az egyéni parcellákra széteső kert univerzumokkal? A mintákon és típusokon túl mi jelentheti a közös nevezőt?
A sorozat első része itt olvasható.
forrás: építészforum.hu (Szöveg és fotók: Wettstein Domonkos)