A balatoni nyaralók mintái és típusai – első rész

A Balaton-part gyakran kontrollálatlan, szuburbánus fejlődése egyre többeknek okoz fejtörést. Vajon milyen eszközökkel éltek építészek és döntéshozók, mikor a 20. században hasonló kihívásokkal szembesültek?

Sorozatunk első részében a hatvanas évekig tartó időszakot tekintjük át.

A minta- és típusterv fogalmai gyakran összekeverednek a közbeszédben, miközben alkalmazási szerepük eltérő az építészeti stratégiaalkotás eszköztárában. A Balaton-part tömeges beépítésének laboratóriumában már a huszadik század első felétől kezdve kísérleteztek ezekkel az eszközökkel, ezért érdemes áttekinteni, mikor, melyiket és hogyan alkalmazták. Mi a különbség a minta- és típustervek között? Milyen építészeti-településképi eszme, korszakos társadalomkép húzódik meg alkalmazásuk mögött?

A tömegesség problémája két kérdéskört érintett. Egyrészt az egyes épületek funkcionális, szerkezeti és esztétikai kialakításának színvonalát, másrészt a településkép egységes megjelenésének problémáját. Míg az első kérdésre hatékonynak bizonyultak az előre kidolgozott tervek, az utóbbi már komplexebb kihívást jelentett a régióban. A tömeges nyaralóépítkezések koordinációjában szerzett tapasztalatok ugyanúgy a huszadik század örökségéhez tartoznak, mint egy-egy kiemelkedő építészeti alkotó hagyatéka.

Mintatervek a két világháború közt
A minta- és típustervek eszköztárának kialakulása szorosan összefügg a tömegkultúrával, az egyéni építkezések számának tömegessé válásával, amit a Balaton-partra kidolgozott építészeti stratégiák eszköztárában lezajló változások is tükröznek. A mintatervek már a két világháború közt megjelentek a tóparton, míg a típustervek szervezett keretek közti alkalmazására a hatvanas évekig kellett várni. A tópart tömeges beépítése az első világháborút követően indult dinamikus növekedésnek. A trianoni békediktátum következtében bezárt országban a turizmus fókuszába került a Balaton-part, egymás után kezdték meg a tóparti nyaralótelepek parcellázását. Bár korábban is épültek villatelepek a parton, azokat többnyire a tehetősebb polgárság építette, az új parcellákon pedig jellemzően egy új, a gazdasági világválság szorongatásában szűkösebb lehetőségekkel bíró társadalmi réteg, az alsó középosztály kezdett el építkezni. Az új réteg a nyaralás új életformáját hozta a tópartra, a modernizáció és a gazdasági lehetőségek révén egyszerűbb formákat kerestek a rekreációhoz. Az új balatoni nyaralóépítészet előképek nélküli feladatot jelentett mind az építtetőknek, mind a kivitelezőknek. A nyaralók megtervezésére többnyire a magasabb képzettség és nemzetközi tájékozottság nélküli építőmestereket kérték fel, ami az egyre zavarosabb tóparti összképben mutatkozott meg. Elég csak a manzárdos tetőfelépítményekre gondolnunk, amit a kor építőmesterei fejlesztettek tökéletesre egyetlen megfontolásból: az előírások szerint csak földszintes épületet tervezhettek.

Az egyes épületek kialakítása nem csak funkcionális, szerkezeti és esztétikai okokból volt problémás, de az egymás mellé kerülő eltérő jellegű épületek összképe is zavaros településképet eredményezett. A probléma orvoslását a kor fiatal építészei a mintatervek kidolgozásában látták. Ezek a tervek, szemben a későbbi típustervekkel, nem kész megoldásokat, „egyazegyben” alkalmazható formákat adtak, hanem csak irányelveket fogalmaztak meg, amelyeket az építtetők és az építőmesterek saját lehetőségeik alapján tovább dolgoztak, adaptáltak a helyszínre. Inkább a hiányzó előképek szerepét pótolták, kereteket, formákat adtak a gondolkozásnak. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy ebben a korszakban vidéken, így a Balaton-parton is csak kevés esetben terveztek képzett építészek egy-egy épületet, és az építéshatósági kontrollt is csak ekkor kezdték el az építészek bevonásával, az esztétikai minőségre is tekintettel újraszervezni. Először a Magyar Mérnök és Építész Egylet felhívására készítettek el mintaterveket a harmincas évek elején, amelyeket díjmentesen közzé is tettek. A terveket különböző életformákra, eltérő alaprajzokkal és építési költségekkel dolgozták ki, kis- és nagycsaládos igényekhez alkalmazkodva.

Ezeket a terveket helymegjelölés nélkül készítették el, általános érvénnyel a Balaton régió területére. Mindez a tópart üdülőhelyeinek a korszakban egységes építészeti és fejlesztési szemléletét mutatja. A mintatervek kidolgozásának hátterében ekkor fogalmazódott meg regionális szinten egységesen az is: „Hogyan építsünk a Balaton-parton?”. A kérdés nemcsak az egyes épületekre, de a nyaralótelepek összképére, az épületek egymással való viszonyára is irányult. Bár az északi és a déli part, valamint az egyes karakteresebb települések közt természetszerűleg eltérések mutatkoztak az építészeti karakterben, az építtető urbánus társadalmi réteg igénye és elképzelése a tóparti nyaralásról viszonylag egységesnek mutatkozott. Ez a regionális szinten egységes megközelítésmód a tópart építészeti arculatának regionális szinten egységes jellegét erősítette, amihez a regionális mintatervek jellege jól illeszkedett, és amit tovább is erősített. Az egységes mintatervek követése tehát nemcsak az egyes épületek, de a településrész összképének minőségi javítását is célozta.

A mintatervek hatékonyságához hozzájárult a Kotsis Iván és a Balatoni Intéző Bizottság által kifejtett szemléletformáló tevékenység is. A műegyetemi építészprofesszor szabadidejében a boglári kőműveseket képezte, akik aktívan részt vettek a déli parti nyaralótelepek kiépítésében. Mintaterveit olyan egyszerű elvekkel és formákkal dolgozta ki, hogy azokat az építőmesterek ne tudják elrontani. A mintatervek hatását épp ezért ezeken a területeken még ma is erősen érezhetjük, például a korszakban kiépült balatonszemesi Hunyady-telepen, ahol a parcellázást követően mintaházakat építettek fel iránymutatásul a később építkezőknek. Az építkezések kisebb mértéke fontos a mintatervek hatékony alkalmazhatóságához. A harmincas évek elején még éves szinten – pontos statisztikai adatok hiányában a korabeli publikációkban közölt becslések alapján – csak 2-300 nyaraló épült. Így ebben az időszakban még reális hatást lehetett elérni egy-egy szemléletformáló építész személyes jelenlétével, a mintatervek szabad felhasználásával és egyéni adaptálásával. Bár az építkezések száma egyre nőtt, de közel sem volt akkora, mint a huszadik század második felében.

Folytatjuk…

fotók és forrás: epiteszforum.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!