/

Palackpostát találtak a szörfösök

Az Északi-sarkvidékről 4000 kilométerre délre sodródott palackpostát talált két ír szörfös, amely orosz sarkkutató hajón utazók időkapszulája volt.

A palackban 2018-ból származó leveleket, fotókat és egyéb relikviákat találtak a világ második legnagyobb jégtörője, a 50 let pobjedi (a győzelem 50 éve) nevű hajó fedélzetén utazóktól.

Az orosz jégtörő, amely 2,5 méter vastag jeget is át tud törni, és óránként 20 kilométeres sebességgel halad a nyílt vízen, turistákat is visz az Északi-sarkra. A fedélzetén 140 főnyi legénységet és személyzetet, valamint 128 vendéget tud szállítani.

A levelek közül kettőt angolul írtak, de még így is eltartott egy ideig, amíg kiderült, honnan származik az időkapszula. A kutatásban a közösségi média volt a megtalálók segítségére, így sikerült felvenniük a kapcsolatot egy szentpétervári bloggerrel, aki az egyik levelet írta.

A kapszulát az Északi-sarkvidék jegébe süllyesztették a 2018-as expedíción, de valószínűleg kiolvadhatott, és két év alatt jókora utat tett meg, hiszen az ír partoknál, Gweedore közelében találták meg. A bloggert alaposan meglepte, hogy ilyen hamar előkerült a kapszula, mivel arra számított, hogy 30-50 évbe is beletelhet, míg valaki megtalálja – írta a nepszava.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    10°
    19 km
  • Velence HU
    11°
    13 km
  • Balaton HU
    11°
    12 km
  • Neusiedler AT
    12°
    5 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 15°
    9 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    11 km
  • Grado IT
    ☀️ 12°
    9 km
  • Garda IT
    14°
    10 km
  • Soča SI
    13°
    11 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek