Zátony lesz egy hajóból

2017. május 12.
Címkék :

Elsüllyesztették New Jersey partjainál a Viharzóna című filmben megörökített hajót, hogy egy mesterséges zátony részévé váljon.

A 62 méter hosszú, 74 éves Tamaroát, amely egykor a parti őrség hajónaszádjába tartozott, Cape Maytől 61 kilométerre süllyesztették el a nyílt vízen, a hajótesten ütött lyukakat betakaró foltok eltávolításával. A Tamaroa már 36,5 méter mélyen fekszik az óceán mélyén.

A hajótesten a művelet előkészítő fázisában vágtak lyukakat, egyúttal teljesen kiürítették és minden szennyezőanyagtól, olajtól és egyéb folyadékoktól megtisztították a hajót. Süllyedés közben lassan oldalra dőlt, aztán elmerült.

A Tamaroát Norfolkból a helyszínre vontató hajón megemlékeztek a kiszolgált víz járműről, amelyet 1934-ben állított hadrendbe az amerikai haditengerészet Zuni néven. A második világháborúban számos akcióban mentette a Csendes-óceánon bajba került hajókat. 1946-ban adták át a parti őrségnek, ahol új nevet kapott és 1994-ig volt szolgálatban.

A Tamaroa legemlékezetesebb akcióját 1991-ben hajtotta végre, amikor a viharos óceánon 12 méteres hullámokból mentették ki egy hányódó hajó legénységének három tagját, majd mikor ugyanebben az akcióban a parti őrség mentőhelikoptere kényszerleszállást hajtott végre a vízen, mert kifogyott az üzemanyaga, az öttagú legénységből négyet sikerült kimenekíteniük.

A megtörtént esetet Sebastian Junger Viharzóna című dokumentumkönyve dolgozta fel, ebből forgatott filmet George Clooney főszerepelésével Wolfgang Petersen – írta a parameter.sk.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!