Vízre bocsátották a japán rombolót

2018. augusztus 2.
Címkék :

Vízre került a Japán Tengerészeti Önvédelmi Erők újabb rombolója, amely az Atago hajóosztály jelentősebben továbbfejlesztett változata.

A hivatalosan 27DDG jelölésű osztály egyik változtatása, hogy hosszban mintegy 5 méterrel megtoldották, amivel a hajótest lényegében elérte a 170 méteres hosszúságot, vízkiszorítása üresen 8200, teljes terhelés mellett pedig a 10 500 tonnára nőtt. A 2015-ben megkezdett építésű hajóosztály kapcsán ennél jelentősebb módosítás a gépház környékén keresendő: a meghajtásban az elektromotorok mellett csak gázturbinák találhatók, dízelmotorok nem.

Ezen két változtatás mögött leginkább az áll, hogy a jövőben adott legyen a lehetőség olyan, Japán által is fejlesztés alatt álló technológiák, mint a railgun, illetve közelkörzeti védelmet adó lézerfegyverzet beépítésére, energiával való ellátására.

A most vízre került Maya / DDG 179 Aegis rendszerrel szerelt romboló, méghozzá a legújabb változattal ellátott. A Maya és az egyelőre nem elnevezett testvérhajója rakétavédelmi képességei komolyabbak lesznek a korábbi, Kongō és Atago osztálynál, hiszen a fedélzetükre már az SM-3 rakétacsalád fokozott elfogó képességű, amerikai–japán fejlesztésű változatát, a Block IIA telepítik majd.

Szenzorok tekintetében fejlesztésekre került sor a szonár vonalán, illetve megjelent az amerikai Ticonderoga osztályú cirkálók modernizálási csomagjában is szereplő AN/SPQ-9B célkövető/tűzvezető radar – írta htka.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!