/

Velencei-tó törvényt szeretnének a civilek

Nagy a baj a Velencei-tónál, a civilek lépnének a kormány helyett.

Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos tavaly augusztusban számolt be arról, hogy mintegy 80 centiméter hiányzik a tóból. A politikus kiemelte, hogy a vízgyűjtő nagyon kis terület, ezért nagyon érzékeny a csapadékviszonyokra. Az elmúlt években ráadásul úgy tapasztalták, „félsivatagi” csapadékmennyiség volt a vízgyűjtő területen, többek közt ennek következménye volt a nyár elején tapasztalt tömeges halpusztulás a tavon.

Ekkor született is egy 40 milliárdos tervezet, amellyel Tessely szerint rendezni lehetne a tó vízszabályozását, ám ezt a kormány nem fogadta el. Később a vízügy a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározóból kezdte pótolni a vizet, de hamar kifogyott, ráadásul a hatása sem volt túl szembetűnő: mindössze 4 centimétert emelt a Velencei-tó szintjén. Az alacsony vízállás a Pátkai- és a Zámolyi-víztározóban is veszélyezteti a helyi élővilágot, valamint a megfelelő minőségű víz tárolására sem alkalmasak.

Ezért a pátkai polgármester civil támogatással petíciót nyújtott be Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkárnak. Ebben a Velencei-tó egyik fő vízgyűjtőjét jelentő Császár-víz, Rovákja patak, Burján árok, továbbá a Velencei-tó vízszabályozását szolgáló Pátkai- és Zámolyi-víztározó „karbantartását, valamint rekultivációs kotrását” kérik. Kifejtették, azért lenne fontos az azonnali mederkotrás elrendelése, hogy egy jövőbeli csapadékos időszak már megfelelő mennyiségű és minőségű víz betárolására legyen alkalmas.

A Velencei-tó vízpótlása mellett azt is kérik, hogy a megvalósítás során vegyék figyelembe a területen lévő Natura 2000-es területek, a Vértesi Natúrpark és a műemlékvédők érdekeit is. Emellett egy önálló Velencei-tó törvény létrehozását is kezdeményezik – írta az infostart.hu.

fotók: info-budapest.com, balkaninsight.com, flickr.com

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    6 km
  • Velence HU
    6 km
  • Balaton HU
    ☀️ 10°
    7 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    10°
    3 km
  • Premantura HR
    🌫️
    4 km
  • Grado IT
    🌫️
    3 km
  • Garda IT
    13°
    6 km
  • Soča SI
    1 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek