Vegyen ön is jachtrészvényt!

A Ferretti Csoport kezdeményezte, hogy az 1,2 milliárd euróra értékelt céget vezessék be a hongkongi tőzsdére.

Az ukrajnai háború és az orosz oligarchák elleni szankciók miatt a csoportot fenyegető kockázatokat a Ferretti elhanyagolható mértékűnek tartja. Állításuk szerint az intézkedések által érintett mega- és gigajachtok (100 lábnál hosszabb, teljesen egyedi tervezésű szuperjachtok) a bevétel kevesebb mint tíz százalékát teszik ki.

A Ferretti 83,58 millió részvényt, azaz teljes saját tőkéjének mintegy 25 százalékát tervezi eladni, ebből 301 millió dollár bevételt remélnek. Várakozásaik szerint a globális jachtpiac értéke évente átlagosan 7 százalékkal nő, és 2025-re eléri a 27 milliárd eurót, a kereslet pedig különösen az ázsiai és csendes-óceáni térségben erősödik.

Korábbi sikertelen IPO
2019-ben a Ferretti már nekifutott a tőzsdei bevezetésnek, de végül visszalépett attól, mert nem volt elégedett a befektetők által ajánlott árral. A 2021-es 900 millió eurós bevétel nagy részét a gyártási tevékenység növelésére, új modellekkel való bővítésre és olyan szolgáltatások fellendítésére fordítja, mint az értékesítés utáni segítségnyújtás és a jachtbérlés.

A Ferretti részvényeinek kereskedése március 31-én kezdődött meg a hongkongi tőzsdén.

2022. januári hír: tűz ütött ki a Ferretti-hajógyárban, Cattolicában

(forrás: boatingbusiness.com, fotók: ferrettigroup.com, pershing-yacht.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!