Véget ért a sarkvidéki expedíció

Egy évig tartó útja végén visszaérkezett az Északi-sarkról kiindulási pontjára a Polarstern német kutatóhajó, amely minden idők legjelentősebb expedícióján kutatta a sarkvidék klímáját.

A Mosaic nevet viselő expedícióra a Polarstern 2019. szeptember 20-án indult útnak Norvégia irányába. A kaland vezetője, Markus Rex a megérkezést követően elmondta, az útjuk teljes siker volt, rengeteg adatot gyűjtöttek, amelyek évekre, sőt akár évtizedekre adnak kutatási alapot. Mint mondta, annak is nagyon örül, hogy a fedélzeten senki sem veszítette el egyetlen ujját sem, holott egyiküket fenyegette ez a veszély. Az Arktiszon ugyanis télen mínusz 65 fok alá is süllyedt a hőmérséklet.

A jégtörő csaknem tíz hónapon keresztül sodródott a Jeges-tengeren egy jégtáblába fagyva. Az útvonalat és a sebességet így a szél és az áramlatok által hajtott jégtábla sodródása határozta meg. A 20 ország 80 kutatója mérni és dokumentálni tudta a jég teljes ciklusát fagyástól az olvadásig. A jégből és hóból vett minták a tudósoknak új, az óceánokra és a légkörre vonatkozó információkat jelenthetnek. A méréseknek jelentős hatásuk van a sarkvidék kutatására.

A Mosaic 140 millió eurós költségével az eddigi legdrágább és logisztikailag legösszetettebb expedíció volt, amely az Arktisz középső területeit célozta meg. Az expedíció során egymást szakaszosan váltva összesen 450, a világ minden tájáról érkezett ember dolgozott a Polarstern fedélzetén. A hajót más jégtörők látták el rendszeresen új személyzettel, élelmiszerrel, üzemanyaggal és eszközökkel – írta a nepszava.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!