Változott az élmezőny a Dragon-Eb-n

A harmadik versenynap után már öt futam zajlott le a Dragon-Európa-bajnokságon, ami azt jelenti, hogy érvényes az évad legkiemelkedőbb hazai rendezésű nemzetközi vitorlás világversenye a Balatonon.


Az időjárás nem fogadta igazán kegyeibe a résztvevőket. Szerdán már reggel kilenc órakor elhangzott a negyedik futam figyelmeztető jelzése, mert félő volt, hogy később a reggeli gyenge szél is felszívódik. Szerencsére nem így történt, és délután két óráig a forgolódó keleties szélben két teljes értékű futamot lehetett tartani.


Az élen komoly változás következett be: az eddig vezető – és a magyar bajnokság nemzetközi győztesének járó trófeát elnyerő – orosz csapatot korai rajtja miatt kizárták a versenyből. Ezzel Dmitrij Szamohin hajója visszaesett a negyedik helyre. Az első helyen öt futam után egy másik orosz egység áll: Anatolij Loginov, Alekszander Salagin és Vagyim Statszenko hármasa. Őket a német – de monacói színekben versenyző – Jens Rathsack hajója követi alig egy pontos hátránnyal.


A magyar hajók is értek el részsikereket. Az első futam legjobb amatőrjének bizonyuló Tenke Péter a negyedik futamban az első bójánál még harmadiknak fordult, de innen sajnos visszacsúszott a 14. helyre. A legjobb magyar hajó, a Johanna (Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly) a 11. helyen áll.

(Fotók: Mag Andrea/Magyar Dragon Szövetség)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!