/

Újra kinyit a budai törökfürdő

Közel egy hónapos szünet után szeptember első hetében ismét megnyitja kapuit az Irgalmasok Veli Bej Fürdője, amely továbbra is rendhagyó nyitvatartással várja a vendégeket.

A termálfürdők jellemzően tavasszal és/vagy ősszel tartanak hosszabb karbantartási szünetet, a nyári leállás kevésbé megszokott. Budapest egyik patinás törökfürdője, a Veli Bej Fürdő azonban ebből a szempontból kivételt jelent. A budai létesítményben ugyanis mindig a nyári időszakra időzítik a karbantartást, ráadásul ezek viszonylag hosszabb ideig tartanak.

Tavaly augusztus elején kezdődött a nyári karbantartási leállás, idén pedig augusztus 13-án zárták be a fürdőt. Az eredeti tervek szerint az üzemszünet augusztus 31-ig tartott volna, végül azonban meghosszabbították a zárva tartást. Így szeptember 5-én, szombaton nyitnak újra, vagyis jövő szombattól ismét látogatható lesz a fürdő.

Az Irgalmasrend által működtetett termálfürdőben kizárólag 3 órás belépőket kínálnak. Arra is érdemes figyelni, hogy dél és 15 óra között minden nap zárva tartanak, ebben az időszakban ugyanis vízcsere zajlik a fürdőben. További fontos szabály, hogy a Veli Bej Fürdőt 14 év alatti gyermekek nem látogathatják.

Hétfőn és kedden 15 és 21 óra között fogadják a vendégeket. A hét többi napján két nyitvatartási időszak közül lehet választani: reggel 6 és déli 12 óra között, majd délután 15 és este 21 óra között működik a fürdő. A belépőjegyek árát legutóbb tavaly ősszel emelték, jelenleg a 3 órás jegyek napszaktól függően 5700 és 7200 forint között alakulnak. A 3 órás időtartam túllépése esetén percenként 40 forintos pótdíjat számítanak fel, így egy további órányi tartózkodás 2400 forinttal növeli a belépő árát – írta a termalonline.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    29°
    8 km
  • Velence HU
    30°
    23 km
  • Balaton HU
    ☀️ 29°
    12 km
  • Neusiedler AT
    30°
    14 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 29°
    7 km
  • Premantura HR
    ☀️ 28°
    3 km
  • Grado IT
    28°
    9 km
  • Garda IT
    ☀️ 31°
    13 km
  • Soča SI
    25°
    7 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek