Újjászületik a Balaton egyik szimbóluma

Látványos részéhez érkezett a tavaly villámcsapás következtében leégett révfülöpi Millenniumi kilátó építése, amikor a belsejéből kiemelték a csigalépcsőt tartó több mint hétméteres acélcsövet. Az újjáépítés a tervek szerint júniusra befejeződik.

A héttonnás sérült csövet betonnal töltötték, ez tartotta a lépcsőt a Fülöp-hegyi kilátó egy évvel ezelőtti leégése előtt.

A felújítás következő fázisában a torony belsejében levő több mint kilenc méter magas betonoszlopot erősítik meg, és ráépítik a csigalépcsőt. Amint a kőből rakott rész tetejéhez érnek a felújítással, elkezdik a kilátó tetejét adó boronafalas szerkezetet is építeni. Miután elkészül az első szint, három darabban helyezik el az új acélcsövet, amelyet lépcsővel építenek körbe.

Az új kilátó pontosan olyan lesz, mint az elődje – írta a hirbalaton.hu a Balatontelevízió híradása alapján.

Az “előd” lángra lobbanása az Időkép kameráján:

YouTube video
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!