Újdonsághoz adja a nevét Balatonfüred

2021. március 12.
Címkék :

Új számként csapatversenyt is rendeznek majd Balatonfüreden a szeptember 9-12. között sorra kerülő SUP-világbajnokságon.

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség bejelentése szerint sok területen modernizálják a viadalt, ezek közül az egyik a két új szám – férfi és női csapatverseny – bevezetése. Az induló országok a hosszú távú versenyekben négy, a technikai számokban három sportolót nevezhetnek a csapatversenybe – ennél többen is indulhatnak, de a többiek eredménye csak egyéniben számít majd. A nevezettek összesített teljesítménye alapján alakul ki a csapatok végső sorrendje – a hosszú táv esetében nemzetenként csak a legjobb három versenyzőt értékelik.

Az előző, 2019-es vb-n, Kínában 40 ország több mint 200 sportolója vett részt a szakági vb-n, a nemzetközi szövetség pedig reméli, hogy az idei, magyarországi mezőny még ennél is népesebb lesz. A világbajnokságon három osztályban küzdhetnek meg az indulók: nyílt, junior és masters kategóriában.

címlapkép: veol.hu

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!