Új partner és fejlesztések a rekorder katamaránon

A Fifty-Fifty neve nem ismeretlen azok előtt, akik egy kicsit is követik a magyar vitorlássportot. A magyar fejlesztésű hajó megvalósítása Paulovits Dénes és Józsa Márton nevéhez kötődik – utóbbi vízre szállása óta kormányosa is az innovatív katamaránnak.

A Fifty-Fifty nevét méretéről kapta: 50 láb, azaz több mint 15 méter hosszú, ezzel jelenleg a legnagyobb versenyhajó a Balatonon. Az impozáns hosszhoz két 19 méter magas árbóc és összesen akár 364 négyzetméter vitorlafelület is tartozik – ilyen paraméterekkel pedig hihetetlen sebességre képes a hajó, a szélsebesség közel háromszorosával is képes száguldani a vízen. Nem csoda, hogy mindkét Kékszalag-győzelme során rekordot döntött: először a Nemere II. 10 óra 40 perces csúcsát 2012-ben, majd saját rekordját döntötte meg 2014-ben 7 óra 23 perc 15 másodperces idővel, beállítva ezzel a jelenlegi időrekordot. A Fifty-Fifty lendülete azóta is töretlen: az idén is az abszolút első hely a cél, ebben pedig egy új partner és számos innováció is segíti őket.

Az idei 49. Kékszalag Erste World Nagydíjra a rekorder katamarán számos újítással készül, amit a magyar fejlesztésekre fogékony partner, az Opel tett lehetővé. A legszembetűnőbb változás a hajótestek új színe: a dögös sárga garantáltan a Balaton szelfimágnese lesz az idén, a virágzó repcemezőket idéző szín gyönyörűen mutat a kék ég alatt, a tó zöld vizén.

Azonban nem a külcsín változása az, ami az Opelt arra ösztönözte, hogy a Fifty-Fifty mellé álljon. A többéves együttműködés központjában a hazai innovációk és a rekorder katamarán megújítása áll. Ennek egyik legfontosabb eleme a hagyományos egyenes svertek C svertre cserélése. A katamaránokon ugyanis tőkesúly helyett uszonyok, úgynevezett svertek vannak – mindkét hajótestben egy-egy –, amelyek az oldalra sodródás elkerülését szolgálják. A svertek segítségével a hajó képes tartani a megfelelő irányt. A C alakú svertnek azonban van egy extra funkciója is: a görbe élen ébredő felhajtóerő egy kissé kiemeli a hajótestet a vízből, így a víz ellenállását csökkentve gyorsítja a hajót. A svertek vízbe merülésének mértékét felhúzó rendszerrel lehet állítani – az optimális mérték mindig a széliránytól függ.

A Fifty-Fifty az idén új nagyvitorlákkal és orrvitorlákkal is gazdagodott, amelyek szintén saját fejlesztés eredményeképpen valósultak meg, és egy hazai vitorlavarró műhelyben készülnek. A hajó negyedik újítása pedig egy új kormány kifejlesztése volt.

Józsa Márton, a Fifty-Fifty kormányosa elmondta, az Opelben egy olyan partnerre találtak, amellyel továbbléphettek a fejlődés útján. „Mindig újabb és újabb fejlesztéseken gondolkodunk, és igyekszünk a legtöbb újítást hazai közreműködéssel megvalósítani. Fejlesztéseinket, akár csak az Opel autóit, magyar szív hajtja. Az Opellel elindult hosszú távú együttműködés számunkra lehetővé tette, hogy az idei Kékszalagra készülve kulcsfontosságú fejlesztéseket hajtsunk végre a katamaránon. A Fifty-Fifty építőjének műhelyében új sverteket és kormányt kapott a hajó, egy hazai vitorlavarró céggel közösen pedig vitorlákat fejlesztettünk. A Kékszalagig egy intenzív felkészülési fázis veszi kezdetét, a csapat igyekszik minél többet vízen lenni, és a versenyen kihozni a maximumot a megújult hajóból, hisz a cél nem kevesebb mint újra a legjobbnak lenni, a dobogó tetején állni a Kékszalagon” – foglalta össze a terveket a kormányos.


Az Opel hivatalosan egy hét múlva mutatja be a nagyközönségnek új zászlóshajóját, az Insigniát, amely szintén innovatív és élvonalbeli technológiák sorát vonultatja fel, és amelynek több változatát is magyar szív, azaz szentgotthárdi motor hajtja. Az új csúcsmodell megjelenéséhez kapcsolódik az az együttműködés, amely Magyarország vezető autómárkája, az Opel és a Kékszalag-győztes és -rekorder vitorlásegység, a Fifty-Fifty között jött létre. A különleges kétárbócos katamarán vitorláiról az ismert Opel-embléma és az új Insignia képe köszön vissza, a sárga hajtótesten pedig az Insignia-felirat teszi teljesen egyértelművé, hogy ezentúl többes jelentésű lett az „Opel zászlóshajója” megfogalmazás.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!