/

Turisták miatti korlátozások a Balatonnál

A Hévízi-csatorna az elmúlt években egyre kedveltebb téli túracélpont lett, olyannyira, hogy a területen illetékes természetvédelmi hatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kénytelen volt korlátozásokat bevezetni.

Előfordult, hogy egyetlen nap négyszáznál többen keltek útra a gyógytó lefolyó csatornáján, ez a tömeg azonban igencsak zavarta az élővilágot, túlzott terhet jelentett a környezetnek, de a résztvevőknek is kellemetlen, amikor a vízen egymásba érnek a kenuk.

A nemzeti park honlapján elérhető túraszabályzat szerint november 1. és március 15. között lehet evezni a Hévízi-csatornán, de egy napra legfeljebb 250 embernek adnak ki engedélyt. A weboldalon megtalálható az a felület is, amely napra lebontva tájékoztat, hogy az adott időpontra még hány szabad hely van.

A vízfolyáson több társaság is szervez túrákat, első körben ezeket érdemes megkeresni, s aztán a szükséges adminisztrációt már ők intézik. A túrák a tó déli lefolyó zsilipjétől indulnak, ahol az előző szezonban némi infrastrukturális fejlesztésre is sor került: mobil mosdókat telepítettek – írta a zaol.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 11°
    5 km
  • Velence HU
    ☀️ 11°
    10 km
  • Balaton HU
    ☀️ 12°
    4 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 10°
    9 km
  • Krk (Wake) HR
    13°
    6 km
  • Premantura HR
    ☀️ 14°
    22 km
  • Grado IT
    ☀️ 15°
    24 km
  • Garda IT
    16°
    10 km
  • Soča SI
    ☀️
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek