Tragédia a tengeren

0013729e4a600ecc719343Hét ember életét vesztette és egy eltűnt, amikor elsüllyedt egy halászhajó Új-Zéland partjainál.


A Francie nevű bárka, amelyen tizenegy ember tartózkodott, Aucklandtól északra süllyedt el szombaton Kaipara kikötő bejáratánál. A térségben tomboló, óránként mintegy ötven kilométeres szél négy méter magas hullámokat gerjesztett. A jármű visszatérőben volt, a baleset akkor történt, amikor a nagy hullámzás ellenére megpróbált betérni a kikötő előtti vizekre.

survivors-1
Három embert sikerült kimenteni a tengerből, hét holttestet a vízből emeltek ki – közölte a rendőrség. A kutatás tovább folytatódik egy ember után, aki feltehetően már meghalt.

0013729e4a600ecc719343
Mark Fergus nyomozó újságíróknak elmondta, hogy a halászbárkán volt mentőmellény. A hajó korábbi kapitánya a The New Zealand című helyi lapnak pedig arról számolt be, hogy szombaton nagyon rossz időjárási viszonyok uralkodtak a térségben, és ő egy másik hajón szolgálva törölte az aznapra meghirdetett útját – írta a hirado.hu.

AR-150819963

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!