Több tonna műanyagtól tisztult meg a Tisza

2018. augusztus 21.
Címkék : JoinTiszakörnyezetvédelemPET kupaTisza

A már hagyományosnak mondható nagytakarítást az idén Szatmárcseke és Tiszamogyorós között rendezték, és mind nevezőszámban, mind pedig eredményében rekordot döntött. A 74 kilométeres tisztítótúra során 10 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a lelkes önkéntesek és a benevezett csapatok.


Az önkormányzati, céges, baráti és civil csapatokból álló hajónaszád 21 hulladékból készült hajóval, 400 fős legénységgel és 50 kenuval takarította egy héten át a tiszai védett ártéri erdőket. A közel 40 önkéntes pedig a 10 tonnás rekordmennyiség szétválogatásáért és hasznosításra való előkészítéséért volt felelős.


A kiélezett versenyt a JoinTisza legénysége nyerte meg, akik négy kontinens nyolc országából (India, Marokkó, Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Szerbia, Szlovákia, Olaszország, Norvégia) érkeztek a Felső-Tiszára, hogy vízügyi, hulladékos és marketingszakértelmükkel segítsék az összefogást. A JoinTisza projekt a Tisza vízgyűjtő gazdálkodási terv aktualizálását és a Duna Régió Stratégia céljainak támogatását szolgálja és az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Igazgatóság konzorciumában valósul meg.


Második helyezett a Tilos Rádió hajója lett, akik tavaly kicsit más felállásban, de megnyerték a kupát, a dobogó harmadik fokára pedig az Obi van Kenubi és a Papilio csapata állhatott fel, így a PET Kupák történetében először kárpátaljai csapat is felállt a dobogóra – írta a petkupa.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!