Természeti csoda a Balatonnál

2017. szeptember 19.
Címkék : Balatonidőjárásszélvízállás

A Balatonnál is megtette hatását a csütörtöki viharos délnyugati szél: 73 centimétert lendült ki a tó vize.


Aki Balatonmáriafürdő környékén járt, meglepődve tapasztalta, hogy a víz alacsonyabb, mint az idén bármikor. Szárazra került a nádasok előterében a homokpad, az iszapfelszínekből kilátszottak a kagylók, a kikötőben számos hajó oldalára dőlt, ahogy lógva maradt a kikötőkötelén, vagy felült a fenékre. Az átmeneti vízszintcsökkenés oka a vízlengés – számolt be Zlinszky András, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének munkatársa.


Ismert jelenség a tavon, hogy a hosszában fújó délnyugati szél át tudja nyomni a vizet a keleti medencébe, ilyenkor délnyugaton néhány óra leforgása alatt lecsökken a vízszint, északkeleten pedig emelkedik. Ez történt ezúttal is: az egyre erősödő délnyugati szél északkelet felé haladó áramlást okozott.


A legnagyobb kitérés idején, Keszthelyen extrém alacsony, +48 cm-es vízállást mértek, míg Balatonfűzfőn ugyanebben az időpontban extrém magas, +121 cm-es árvizet, mindeközben a tó átlagvízállása +90 cm maradt. A kilendülés mértéke így 73 cm volt, amely ritka, de nem rekord: 1962-ben 103 cm-es kilendülést is mértek – írta az ilovebalaton.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!