Tengerpart helyett vidéki nyaralás?
Az idén nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok: a veszélyhelyzet elmúltát követő három hónapon belül a megkérdezettek 36 százaléka tervez belföldre utazni, és 15 százalék látogatna külföldre – derül ki Lounge Group elemzéséből, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készített.
A pandémiás időszak a turizmust is fenekestül felforgatta. Az áprilisi adatok szerint a tavalyihoz képest kevesebb mint felére esett vissza az emberek internetes érdeklődése az utazásokkal kapcsolatban. Egy négyezer felnőtt megkérdezésével készített reprezentatív közvélemény-kutatásból kiderült: a koronavírus-járvány miatt a lakosság 43 százalékának hiúsult meg az idei évre tervezett belföldi vagy külföldi utazása. Azok közül, akik lemondták a korábban tervezett útjukat, egyharmadnyian a járvánnyal kapcsolatos félelmeik miatt dobták sutba a terveiket, újabb harmaduk pedig az úti cél megközelíthetetlensége miatt.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2018/02/tenger-vitalhirek3-1024x683.jpg)
A kimaradt utakat részben pótolni fogják, ennek pedig a belföldi turizmus lehet a nyertese, a megkérdezettek nagy többsége ugyanis a hazai utakat részesíti majd előnyben a járvány után – mutat rá az elemzés.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2017/08/kifejlesztettek-egy-szurot-amivel-rogton-ivovizze-alakithato-a-tengerviz_1-1024x640.jpg)
A kutatás szerint aki útra kel, a korábbiakhoz hasonló módon aktív szabadidős tevékenységet tervez, illetve gyógyfürdő- és wellness-szolgáltatásokra vágyik. Az utazást tervezők harmada a szállodákat, ötöde az apartmanokat, további hatoda a magánszállásokat részesíti előnyben. A válaszadók a nyár végére, ősz elejére teszik a járvány lecsengését, így az utazásokat az ezt követő időszakra tervezik.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2019/04/Balaton_pixabay_nyito-1024x373.jpg)
A felmérésből az is kiderült, hogy a vírus okozta bizonytalanság félelmet szül az utazókban, a lakosság fele aggodalommal gondol a járvány utáni utazásokra. A megkérdezettek 40 százaléka attól is tart, hogy a közelgő utazásukat is le kell majd mondaniuk.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/05/Balaton-Siófok2-1024x768.jpg)
A korlátozások részleges feloldásával fokozatosan újraindul az élet, így a szabadidős tevékenységek iránt is fokozódik az érdeklődés. A Neticle intelligens közösségi médiafigyelési módszerével készült felmérés szerint a magyarok többsége elsősorban a rövidebb időtartamú belföldi utazások és szabadidős tevékenységek iránt érdeklődött az elmúlt hónapban.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2020/05/Balaton-Siófok9-1024x768.jpg)
A járvány okozta rendkívüli helyzetben népszerűbbé váltak olyan belföldi helyek, mint a Dunakanyar, Tokaj és Sárospatak. A Balaton első helye kikezdhetetlen ebben az összehasonlításban, noha a nevére április hónapban 20 százalékkal kevesebben kerestek rá, mint márciusban, vagy éppen 2019 hasonló időszakában – írta az MTI.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!