/

Tenger alatti hotel épül a Maldív-szigeteken

Az idei év vége körül készül el a világ első víz alatti szállodája.


A Conrad Maldives Rangali Island szállodalánc az Indiai-óceán alá lenyúló hotele a tengerszint alatt 5 méterrel lesz, és valamikor 2018 novemberében készült el. A hivatalos közlemény szerint egyetlen éjszaka ára 50 ezer dollárba, azaz nagyjából 13 millió forintba kerül. Az óceán alatti villát Murakának, azaz a maldívok hivatalos nyelvén, a dhivehi szerint korallnak nevezték el.

Az épület két szintből fog állni: a felső a tenger felett helyezkedik el, az alsó hálószoba-lakosztály pedig alatta, így az itt éjszakázó vendégek valóban az óceán alatt hajthatják álomra a fejüket. Persze a felső szint lakótere sem marad el élményben ettől, hiszen innen egész napos panorámás kilátás nyílik az Indiai-óceánra, a naplementére és napfelkeltére.

Ugyanitt található egy szintén királyi méretű ággyal felszerelt hálórész, egy másik kétszemélyes hálószoba, a nappali, a konyha, az étkező, a bár és az edzőterem. Mindezeken túl külön lakrészt alakítottak ki a komornyiknak és a biztonsági személyzetnek is. Velük együtt összesen kilenc ember elszállásolására alkalmas a villa – írta a lakaskultura.hu.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    20°
    23 km
  • Velence HU
    22°
    20 km
  • Balaton HU
    20°
    19 km
  • Neusiedler AT
    ⛈️ 16°
    22 km
  • Krk (Wake) HR
    21°
    5 km
  • Premantura HR
    20°
    7 km
  • Grado IT
    20°
    6 km
  • Garda IT
    20°
    7 km
  • Soča SI
    17°
    1 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek