/

Téli attrakciók a Balatonnál

November végétől Bogláron, Lellén, Siófokon, Füreden, Szigligeten és Keszthelyen várják a műjégpályák a korcsolyázás szerelmeseit.

November 26-án nyit a boglári pálya, ahol a csapatjáték és a szóló vagy családi korcsolyázás mellett az idén is Ki a legény a jégen? vetélkedővel, jégdiszkóval és szilveszteri bulival várják az érdeklődőket a Platán strandnál található jégpályán. Az idén az eddiginél 20 százalékkal nagyobb, 700 négyzetméteres pálya várja a kedvtelésből korcsolyázókat, jégkorongozókat.

A balatonlellei víziturisztikai centrum, a BL Yacht Club szerves része a jégpálya. Itt nyílt meg 2016-ban a tó első műjégpályája, amely éjszaka is működik. November 26-án nyitnak és februárban zárnak. Emellett december első hetében megnyitják Lelle hagyományos adventi vásárát, december 31-én pedig a klub vitorláskikötőjéből fut ki a Szilveszteri Regatta.

A 600 négyzetméteres, két jégfolyosós, exkluzív siófoki jégkikötő nyitási időpontjáról még nincs döntés. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy amint elkészülnek az építők a mobil szerkezettel, ezt a jégpályát is elfoglalhatják a korcsolyázást kedvelők.

December elején nyitják ki a Balaton legnagyobb, 900 négyzetméteres jégpályájának kapuit Füreden – itt egy időben 220-an korcsolyázhatnak.

November 25-én nyit Szigligeten, a Várudvar vendéglő udvarán kialakított 500 négyzetméteres műjégpálya. Korábban az üdülőhely strandjánál kialakított mobil pályát használták a korcsolyázók, ám az idén a Balaton leglátogatottabb várának tövéhez telepítette át a létesítményt a község egyik turizmusbarát vállalkozója.

A 314 négyzetméter területű, kör alakú keszthelyi műjégpályán melegedő, öltöző, valamint forró italokat és téli csemegéket árusító büfé várja a látogatókat – írta a turizmus.com.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 16°
    18 km
  • Velence HU
    14°
    17 km
  • Balaton HU
    15°
    20 km
  • Neusiedler AT
    16°
    19 km
  • Krk (Wake) HR
    13°
    43 km
  • Premantura HR
    13°
    43 km
  • Grado IT
    14°
    37 km
  • Garda IT
    15°
    20 km
  • Soča SI
    10°
    22 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek