/

Tehetségprogram indul vitorlázóknak

Pályázat fiatal tehetségeknek fejenként egymillió forintos támogatásra. A Szentkirályi Tehetségprogramot a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. tavaly azért indította útjára, hogy felkutassa és támogassa az ország fiatal sporttehetségeit.

A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai együttműködésével indított, négymillió forint összdíjazású programban az idén a vizes sportok állnak fókuszban, így 14–18 év közötti kajak-kenusok, úszók és vitorlázók jelentkezését várják. A jelentkezési határidő 2017. október 31.

A támogatást elnyerő fiatal tehetségek kiválasztásában Kovács Katalin kajakozó, Darnyi Tamás úszó és Majthényi Szabolcs vitorlázó segít majd. A Szentkirályi, Magyarország díjnyertes ásványvize tavaly azzal a céllal indította útjára a Szentkirályi Tehetségprogramot, hogy segítse a fiatal magyar utánpótlás sportolók profi sportkarrierjének elindulását.

Tavaly a kajak-kenu, a torna, a vívás és a vízilabda kapott szerepet a programban, az idén pedig a kajak-kenusok mellett úszók és vitorlázók jelentkezhetnek, hogy elnyerjék a fejenként egymillió forint értékű támogatást. A 14–18 éves fiatalok a nyereményt fejlődésükhöz szükséges, és a jobb eredmények eléréséhez nélkülözhetetlen kiadásokra fordíthatják, legyen az egy költséges sporteszköz, edzőtábor vagy akár egy verseny nevezési díja.

A tehetségprogramba a fiatalok október 31-ig jelentkezhetnek a www.szentkiralyitehetsegek.hu weboldalon keresztül. A jelentkezők közül a három mentor – Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó és Majthényi Szabolcs tizenegyszeres világbajnok vitorlázó – részvételével felálló kuratórium választ ki sportáganként egy-egy győztest. A fiatal sportolók mentorálásában ősszel a nagyközönség is szerepet vállalhat: további egymillió forintot ugyanis a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. közönségszavazás alapján oszt szét a három fiatal tehetség között. A jelentkezési lap letölthető ide kattintva.

(Képeink illusztrációk.)

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13 km
  • Velence HU
    13 km
  • Balaton HU
    27 km
  • Neusiedler AT
    26 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    27 km
  • Premantura HR
    ☀️ 11°
    29 km
  • Grado IT
    ☀️ 11°
    27 km
  • Garda IT
    ☀️ 10°
    5 km
  • Soča SI
    10 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek