/

Távirányítással vezéreltek egy finn kompot

A Suomenlinna II személyszállító komphajót távirányítással kormányozták a Helsinki kikötője közelében lévő tesztterületen, annak bizonyítására, hogy a mai technológiai megoldásokkal a hajók emberi felügyelet alatti irányítása bárhonnan megvalósítható.

A finn főváros kikötőjében végrehajtott kísérletet a világon most először végeztek el egy már üzemben lévő személyszállító komphajóval. A Suomenlinna II kompot a felújítása során dinamikus helymeghatározó rendszerrel szerelték fel, amivel a hajót a Helsinkiben lévő vezérlőközpontból tudták navigálni.

Ez az áttörést hozó kísérlet jelentősen elősegítheti, hogy a tengerhajózási szektor szélesebb körben is elfogadja az autonóm üzemű rendszereket. Az autonóm megoldások a következő évtizedekben várhatóan átalakítják a nemzetközi hajózást, így az ágazat végre kilábalhat a 2008-as pénzügyi válság okozta visszaesésből.

A Suomenlinna II rendszerint Helsinki és a közeli szigeten álló Suomenlinna erőd között jár. A távvezérelt navigálási kísérlet során a komp Helsinki piactere elől, a Kauppatori kikötőből indult, és Heinonen kapitány vezeték nélküli rendszerrel kormányozta a helsinki kikötő előre kijelölt területén. A kísérletre a komp napi üzemidején kívül, a partoktól távol, utasok nélkül, olyan területen került sor, ahol más hajók nem tartózkodtak.

Bár már fel van szerelve az új dinamikus helyzetmeghatározó rendszerrel, a komp továbbra is a hagyományos fedélzeti irányító rendszerrel működik. A kiépített távirányítási üzemmód egyelőre csak a kísérlet céljait szolgálja. A kutatási és fejlesztési program a komp és a legénység bevonásával folytatódik – írta az sg.hu.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    5 km
  • Balaton HU
    ☀️
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    🌫️ 10°
    1 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    6 km
  • Garda IT
    13°
    5 km
  • Soča SI
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek