Támogatást kapnak az ifjúsági hajóosztályok

2018. február 28.
Címkék : MVSZNádas kupaoptimistT-Systemstámogatás

Az ifjúsági hajóosztályok 9 millió forint költségvetési támogatást kapnak 2018-ban – erről döntött a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége. Ehhez jön még a T-Systemstől 17 millió forint támogatás.


Elfogadta a Támogatott ifjúsági osztályok éves támogatási keretét a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége. A szövetség költségvetéséből 9 millió forint megy erre a célra. A keret elosztása a versenysportbizottság által elfogadott elvek és objektíven mérhető szempontrendszer szerint történt.


Kedvező fejlemény, hogy ifjúsági hajóosztályok a korábbinál nagyobb összeghez jutnak: az MVSZ-es keret mellé ugyanis szponzorációs összeg is érkezik a T-Systemsnek köszönhetően. Szabó Vilmos kezdeményezésére ugyanis a T-Systems 2017-ben és 2018-ban összesen 20 millió forint támogatást nyújt a Magyar Vitorlás Szövetségnek.


A T-Systems ezt az összeget a Brencsán Dávid által kidolgozott úgynevezett. Híd Program bevezetésének keretében biztosítja. A program az ifjúsági osztályokban, köztük a legnépesebb, ma már 160 ranglistás sportolót felvonultató Optimist osztályban és az onnan más (Laser, 29er, 420) osztályokba lépő fiataloknak nyújt támogatást. A tavalyi keretből a Magyar Optimist Osztályszövetség hárommillió forintot használt fel, 2018-ban pedig az MVSZ az ifjúsági osztályok direkt támogatása mellett sportág-népszerűsítő versenysorozatokat és edzőképzési feladatokat is támogat.


T-Systems-támogatásból támogatott ifjúsági ranglistaverseny-sorozatra 4 millió forint, edzőképzésre 2 millió forint, Hodács Attila Optimist szakkönyvének fordítására 1,2 millió forint, a Nádas kupa-sorozat versenyeire 1 millió forint, a Nyugati Medence Ifjúsági Versenysorozatra 1 millió forint, a támogatott ifjúsági osztályokra (Optimist, Laser, 29er, 420) pedig 7,8 millió forint jut 2018-ban.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!