Korcsolyázási lehetőségek a Balaton körül
A Balaton környékén több mesterséges jégpálya is nyit majd, ahol élvezhetjük a korcsolyázás örömét és gyönyörködhetünk a téli Balaton látványában.
A Balaton környékén több mesterséges jégpálya is nyit majd, ahol élvezhetjük a korcsolyázás örömét és gyönyörködhetünk a téli Balaton látványában.
Július 27-én rendezik meg a hetedik Hervis Balaton-átevezést, amelynek résztvevői kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval is teljesíthetik a Zamárdi–Tihany–Zamárdi nyolc kilométeres útvonalat.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség jövőre július 27-én rendezi meg következő a Hervis Balaton-Átevezést, amelyre február elsejétől lehet nevezni.
Kilencedik alkalommal gyűltek össze Zamárdi partjainál az immár hagyományos Svert Kupára a versenyzők augusztus 12-én.
Szikrázó napsütésben és jó hangulatban telt a 2023-as Hervis Balaton-Átevezés. Szombaton több, mint 4000 ember teljesítette a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat.