vendéglátás

Egyre vonzóbb a téli Balaton
Jóval többen érkeznek a Balatonhoz a téli hónapokban, mint néhány évvel ezelőtt, van, aki már…

Így lehet megmenteni a Balatont és annak turizmusát
A magyar tengert kettős átok sújtja a szakemberek szerint: egyrészt a klasszikus szezonon kívül nehezen…

Vitorlás hajókból túraszállás
A Les Sentiers de la Mer félpanziós csomagokon keresztül köti össze a túrázókat és a…

Szűkül a SZÉP-kártya fehasználási területe
Újra csak rekreációra lehet költeni a SZÉP-kártyáról, élelmiszer már nem vásárolható vele.

Szeptemberben is népszerű a Balaton
Több mint 425 ezer foglalás érkezett a Balaton turisztikai térség szálláshelyeire szeptemberre. A foglalások több…

Olcsóbb lett a balatoni pihenés
Jelentősen kedvezőbb árak várják szeptembertől a Balatonra készülőket. Az őszi pihenés akár 15-30 százalékkal is…

Újra hasít a hazai turizmus
Nyáron 16,4 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek, ami elérte a 2019-es szezon eredményét. A…

Kiemelkedő évet zárt a magyar turizmus
Minden idők legjobb nyarát könyvelhette el a hazai turizmus, sőt ősszel vidéken már a járvány…

Balatoni helyzetkép a koronavírus-járvány után – első rész
Kerekasztal-beszélgetés a világjárvány utáni idegenforgalmi szezonról. Égbe szökő árak, ügyeskedés versus minőségi vendéglátás. Mi változott…

Turistavonzó fejlesztések a Balaton mellett
A Sió partjánál több mint egymilliárd forintos fejlesztés keretében 85 kilométer hosszan alakítanak ki vízi,…

Újabb turistavonzó esemény a Balatonnál
Hivatalossá vált, hogy a Balaton mellett rendezik meg a 2019-es magyarországi Red Bull Air Race-futamot,…

Elégedettek a balatoni vendéglátósok
Jelentős forgalomnövekedésről, súlyos szakemberhiányról és szerintük túlzó hatósági ellenőrzésekről számoltak be a dél-balatoni kereskedelmi és…
-
Lupa HU☀️ 10°14 km
-
Velence HU☀️ 9°18 km
-
Balaton HU☀️ 9°23 km
-
Neusiedler AT☀️ 8°11 km
-
Krk (Wake) HR☀️ 12°27 km
-
Premantura HR⛅ 12°34 km
-
Grado IT☀️ 13°32 km
-
Garda IT☀️ 12°7 km
-
Soča SI☀️ 10°14 km