változás

Így változott meg 100 év alatt a Balaton

Bár változatlannak hisszük, 100 évvel korábbi állapotában rá sem ismernénk a Balatonra. A múlt század…

Megváltozott a balatoni kompmenetrend

Hétköznap és hétvégén is 30 percenként indulnak kompjáratok Tihany és Szántód között.

Enyhítenek a balatoni horgászati szabályokon

A változtatással a Balaton jelenlegi alacsony vízállása miatt szeretnénk kedvezni a békéshalas horgászoknak.

Öt fontos változás a versenyszabályokban

Sokáig bizonytalan volt, hogy a négyéves időszakonként frissülő versenyszabályok új kiadása hatályba lép-e. Végül megszületett…

Ismét változott a kompmenetrend

Előnyári menetrend szerint közlekedhetünk a Balatonon.

Változás a kompközlekedésben

December 24-én és 30-án rövidebb ideig járnak a balatoni kompok Szántód és Tihany között.

Ismét változik a kompmenetrend

Meghosszabbított menetrend szerint közlekednek a balatoni kompok.

Változás a dunai hajójáratoknál

A Duna alacsony vízállása miatt hétfőtől a D11-es hajójárat nem érinti a Haller utca kikötőt.

Változik a balatoni kompmenetrend

November 13-tól téli menetrend szerint közlekednek a kompok a Balatonon.

Megváltozik a balatoni kompmenetrend

Szeptember 25-től megváltozott menetrend szerint közlekednek a balatoni kompok.

Megváltozott a kompmenetrend

Augusztus 28-ától megváltozott menetrend szerint közlekednek a kompok a Balatonon.

Változás a vízi-közlekedésről szóló törvényben

Változás várható a vízi-közlekedésről szóló törvényben. Uniós irányelveknek megfelelő, új szabályozás lép életbe a kedvtelési…

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    4 km
  • Velence HU
    5 km
  • Balaton HU
    5 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    10 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 11°
    5 km
  • Premantura HR
    🌫️
    5 km
  • Grado IT
    🌫️
    3 km
  • Garda IT
    12°
    6 km
  • Soča SI
    ☀️
    3 km
Via Open-Meteo
További cikkek