Tízéves a Kiskörei hallépcső
Tíz évvel ezelőtt, 2014. október 28-án kezdődött meg a hallépcső próbaüzeme. Azóta 41 halfajt figyeltek meg benne, akik a létesítménynek köszönhetően könnyedén át tudnak járnak a Tisza-tó és a folyó között.

Súlyos problémát jelent, hogy a Tisza vízgyűjtő területén a legtöbb helyen nincs semmilyen szennyvíztisztítás.
Az eddigi legszennyezettebb útvonalon zajló verseny rekord eredményt hozott: 17,5 tonna hulladéktól sikerült mentesítenie az árteret a résztvevő közel 350 petkalóznak.
Szeptember 7-én, szombaton, 14 órától, 9. alkalommal rendezik meg a korábbi években nagy sikernek örvendett Jótékonysági Gumikacsa Versenyt. Az idén is 5000 sárga gumikacsa versenyez majd az Újszegedi Partfürdő tiszai szakaszán.
A tiltott helyen fürdőzés nemcsak balesetveszélyes, de kifejezetten tilos is, komoly büntetés jár érte annak, akit elkapnak.