Elindult a balatoni szezon

Hagyományok szerint idén is húsvét nagyszombaton indult a hivatalos személyhajózási szezon a Balatonon, ez alkalomból a Bahart sajtótájékoztatón mutatta be idei fejlesztéseit és terveit.

Tovább olvasom
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Ismét jó szezonra számítanak a Bahartnál

Az idén, a kiemelkedően jó tavalyi után, a tervek szerint 2017-ben 5,2 százalék nő a cég tavalyi, 2,64 milliárd forintos nettó árbevétele. Kollár József vezérigazgató siófoki sajtótájékoztatóján elmondta, a zrt. saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt az üdülőrégióban.

Tovább olvasom
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Ha tavasz, akkor irány a Balaton!

A Nyitott Balaton tavaszi programsorozatában 128 vendéglátóhely, 108 program, 156 szálláshely, új tókerülő kerékpáros akció és több kutyás program is várja azokat, akik április 28. és május 14. között látogatnak el az üdülőrégióba.

Tovább olvasom
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Jelentős fejlesztés előtt a magyar hajózás

Blatonfüred kikötő Zátonyi Gergely (1)A magyar hajózásban jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a következő években a rendelkezésre álló forrásokból – mondta Völner Pál, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke sajtótájékoztatón Budapesten.

Tovább olvasom

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Egy „csatahajó” kapitánya

2017. január 30.
Címkék :

SCS_0869A Bahart működteti a személyhajózást, a kompközlekedést, valamint üzemelteti a legnagyobb kikötőhálózatot, rendezvényeket, vitorlásversenyeket rendez. Kíváncsiak voltunk Kollár Józsefre, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatójára, aki ennek a nagy „csatahajónak” a kapitánya.

Tovább olvasom

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!