Ilyenek voltak a balatoni szilveszterek
A Balaton fürdőkultúrája a 19. század második harmadában kezdett kialakulni. Ekkor létesültek itt a szálláshelyek, indult el az idegenforgalom a tónál.
A Balaton fürdőkultúrája a 19. század második harmadában kezdett kialakulni. Ekkor létesültek itt a szálláshelyek, indult el az idegenforgalom a tónál.
Nyolcvanöt film, köztük szuperprodukciók versenyeznek a Bujtor István-díjért. Augusztus végén Keszthelyen kezd új életet a Bujtor Filmfesztivál.
Bár az előrejelzés nem kecsegtetett sok jóval a pünkösdi hétvégére, a szombat minden várakozást felülmúlóan jól sikerült. Az este is.
Manninger Jenő, Keszthely polgármestere bemutatta a Balaton-part fejlesztésére vonatkozó terveket. Ezzel kapcsolatban várják a helyiek véleményét, javaslatait, és ami ezekből megvalósítható, azt figyelembe veszik a beruházás során.
Bemutatta a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének látványterveit Manninger Jenő polgármester. Jelenleg 8,7 milliárd forint áll Keszthely rendelkezésére, ebből mintegy 1,5 milliárdot szánnak a projekt első ütemére.