Szuperjachtrekordok: a 9 leghosszabb út 2024-ben – második rész
Annak ellenére, hogy a Vörös-tengeren való átjutás bizonytalanná vált, a szuperjachtok útjai alig rövidültek a korábbiakhoz képest.
Sőt, a forgalom növekedése volt tapasztalható, 2024-ben 6383 hajó 19 086 412 tengeri mérföldet tett meg összesen. Sor került számos nem egészen szokványos útvonal teljesítésére, korábban elérhetetlennek tűnő hely elérésére, Afrika körüli hosszú utakra. Lássuk a hatodik-kilencedik legnagyobb távot teljesítő jachtot!
Az első részben: Spirit of the East, Dagon, M&EM, Cloudbreak, Hanse Explorer
Alaiya
Hossza: 111,5 méter
Megtett távolság: 29 927 tmf
Az eredetileg Tis néven piacra dobott 111,5 méteres Alaiyát a Winch Design brit stúdió keltette életre. A Moran Yacht & Ship egyik ügyfele számára készült, különös ismertetőjegyei közé tartozik két helikopter leszállója, 12 méteres úszómedencéje és az, hogy a tulajdonosi kabinhoz komplett szint tartozik. Motorosgarázsában két, egyenként 13 méteres kísérőhajó áll, valamint vízi játékok egész sora. 18 vendéget tud elszállásolni kilenc kabinban, a személyzete 38 fős.
Sok más jachthoz hasonlóan ebben a szezonban ő is kénytelen volt megkerülni Afrikát, hogy részese legyen a mediterrán nyárnak – beleértve Monacót, Máltát és a Kikládok szigeteit. Egyike volt az első jachtoknak, amelyek kikötöttek a szaúd-arábiai Sindalah új luxusszigetén. Az év végéhez közeledve a maldív fővárost, Malét célozta meg.
Launchpad
Hossza: 118 méter
Megtett távolság: 29 522 tmf
118,8 méterével a Launchpad a Feadship második leghosszabb modellje. Állítólag a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg tulajdona, ahogy szállítóhajója, a Wingman is. Fedélzeti szolgáltatásai közül kiemelkedik a mozi, a strandklub, a szépségközpont és a helikopter-leszállóhely.
Februárban került vízre, és rögtön egy Hollandia–Saint Maarten úttal nyitott. Hosszas karibi túrát követően visszatért az Atlanti-óceán innenső oldalára, Palmában, Nizzában, Nápolyban és Szicíliában időzött. Mivel nyilvánvalóan nem akart szerencsét próbálni az Ádeni-öbölön keresztül, az Atlanti-óceánon és a Panama-csatornán keresztül érte el a Csendes-óceán déli részét, ahol jelenleg Francia Polinéziában áll kikötve.
Wingman
Hossza: 67,2 méter
Megtett távolság: 27 245,16 tmf
A Damen Yachting által 2014-ben szállított Wingman (korábban Dapple) búvárközponttal, dekompressziós kamrával és fedélzeti kórházzal van felszerelve, hatótávolsága lenyűgöző: 8700 tengeri mérföld. Állítólag Mark Zuckerberg vásárolta meg, két tulajdonosa között mindössze 18 napot töltött a piacon.
2024 nagy részét – nem meglepő módon – azzal töltötte, hogy a feltételezett anyahajóját, a Launchpadot kövesse. Miután januárban véget ért a felújítása Barcelonában, átkelt az Atlanti-óceánon, ahol az Egyesült Államokban bevárta a Launchpadet. Innen a páros együtt utazott oda-vissza az Atlanti-óceánon, majd felfelé Mexikó partjai mentén, rövid megállóval San Diegóban.
Karibi körúttal nyitotta az évet, majd követte a szuperjacht flotta többi részét a Földközi-tengerre. Az év második felét Közép-Amerikában töltötte, ahol fel-alá túrázott, Costa Ricától egészen Baja California Surig.
(fotók és forrás: boatinternational.com)