Számos újdonsággal szolgál a WallyNano
Andre Hoek és Luca Bassani ötlete alapján, a Pilgrim Project nevű szuperjacht adatait felhasználva készült el a WallyNano. A tervezők ezzel az új vitorlással megmutatták, miként lehet a klasszikus vonalakat a legfejlettebb technológiával és a legfrissebb design alkalmazásával úgy ötvözni, hogy annak eredményeként egy vonzó, időtálló és gyors hajót kapjunk.
A Wally és Hoek Design eredeti elképzelése az volt, hogy a WallyNanóval olyan divíziót hoz létre, amely sikerrel vesz majd részt a nagy nemzetközi regattákon. Az első WallyNano, amelyet a 60 méteres Pilgrim alapján építettek, a gyönyörű, rózsaszín Biancaneve (olaszul: Hófehérke), amely Törökországban, Antalya közelében hajózik.
A WallyNano Törökországban készült a Nedship cég által alkalmazott kompozittechnológiával. A test és a boom is szénszálas anyagból van, ennek eredményeként a hajó vízkiszorítása 2300 kilogramm.
Az igazi kihívás az volt, hogy ebben a népszerű hajóosztályban valami teljesen újat kellett alkotni. Az eredmény egy különleges hajó lett, amely magában foglalja a Wally-modellektől megszokott sík fedélzetet és letisztult vonalakat, valamint az egyszerű kezelhetőséget. A hajótest kialakítása során széleskörű kutatást és tesztelést végeztek VPP-k és CFD-analízis segítségével. Négy CNC-modellt vágtak ki, mielőtt a végső öntőformát kimarták. A WallyNano látványos hátsó részével és függőleges orrával különleges retró hangulatú.
A hajó fedélzete szinte egyvonalban van a víz szintjével. A kokpit nagy, nyitott, és mivel egybeépítették a hajó hátsó fedélzeti részével, sikerült tágas napozóteret kialakítani. A fedélzet ezen a modellen is a Pilgrim hajókon alkalmazott stílusú. Üveg oldalfalak és egy opcionálisan felnyitható kabinajtó teszi lehetővé, hogy a hajó belsejében is úgy érezzük, mintha kint lennénk a szabad levegőn.
A WallyNano akár egy kézzel is irányítható a csapásváltós orrvitorlának és az opcióként választható Magic behúzókötél-szabályozónak köszönhetően, amely a kormányrúdról irányítható. A hajó így manuálisan és elektromos segítséggel is működtethető.
Az orrban egy kétszemélyes fekhely található. A szalonban szófák vannak, amelyek a kokpit alatt kormányosi fekhelyekké szélesednek. A belső tér stílusa egyszerű és letisztult: a tíkfa padlózat ellensúlyozza a szabadon hagyott szénszálas hajótestborítást és a festett mennyezetet.
A hajó felemelhető tőkesúllyal és leválasztható kormánylapáttal készült, ami megkönnyíti a szállítást. A hajó elfér egy 40 láb hosszú, nyitott konténerben. Kétfajta tőkesúllyal – Mediterrán modell (2,8 m), Solent verzió (2,2 m) – rendelhető. A cserélhető lapát lehetővé teszi a könnyű váltást az egyik modellről a másikra.
A különleges elektronikai rendszert egy speciálisan erre a célra kifejlesztett akkumulátor hajtja. Ennek köszönhetően a jármű nyolc órán át képes a hajózásra. A hajó nagyobb sebességnél is halk marad, mivel nincs mechanikai zörej. Ez a rendszer hagyományos dízelmotorral is helyettesíthető.
A vitorlázat része a behúzható orrsudár. A nagy oldalviszonyú vitorla könnyű kezelhetőséget és gyors hajózást tesz lehetővé. A hajó alapára 215 ezer euró.
- ha tetszett, ajánld másoknak is!