Svert Kupa Dell túraverseny 2021 – olimpikonok a színpadon

Az idei évben is nagyon sok svertes kishajó érkezett Zamárdiba, a XXI. században hetedik alkalommal megrendezett Svert Kupára.

Augusztus 14-én reggel 9-kor meglehetősen gyenge szellőben vágtak neki a felnőtt futam résztvevői a légvonalban kb. 20 kilométeres távnak. A fél órával később rajtoló ifi futamban indulók jobban jártak, mert a szél ekkor egy picit frissült Zamárdinál. Mivel a fiatalok a rövidebb pályán, a Nagystrand keleti végénél fordultak, így egyre jobb szélben tudtak vitorlázni, míg az Ezüstpartnál járó felnőttekhez lassabban ért el a frissülés. Délre azonban már a teljes pályán kellemes 7-8, sőt néha 10 csomós szél fújt, így aki kitartott, igazán kellemes körülmények közt teljesíthette a pályát. Délután három órára ért be az utolsó hajó, ekkor már a másodfokú viharjelzést is bekapcsolták, de a komolyabb szél végül elkerülte Zamárdi környékét.

A változatos időjárás izgalmas eredményeket hozott: az egytestű hajók versenyét Valkó András és Bátori Borostyán nyerte, egy 470-es fedélzetén (miközben a mezőnyben bőven akadtak 25-ös jollék, Flaar 18-asok és egyéb nagyobb hajók), míg a külön értékelt katamaránoknál Róka Sándor és Róka Péter győztek. Nagyon sok hajóosztályban jött össze a megfelelő számú induló, így idén a felnőtteknél csak az egytestűek közt 12 osztályban hirdethettek győztest. Köztük sorsolták ki a névszponzor Dell XPS 13 típusú legújabb gépét. A többtestű hajóosztályok első helyezettjei közt pedig egy Dell G15 laptop talált gazdára.

Izgalmas befutó után jött a díjkiosztó az ifiknél is. Itt három egytestű és két katamarán hajóosztályt értékeltek, az abszolútban legjobb egytestű és kéttestű egység szintén megkapta a Dell ajándékait az aranyérem mellé. Az egytestűek közt Skoumal Huba futott be elsőként, míg a katamaránok közt a Tácsik Máté, Sebők Márton páros nyert. Igazán örülhettek, különösen, mert díjaikat az olimpiai ezüstérmes Berecz Zsombortól vehették át, míg a felnőtteknek az olimpián szintén remekül szereplő Érdi Mári akasztotta nyakukba az érmeket. Zsombor a díjátadó után így fogalmazott: „biztos vagyok benne, hogy a résztvevők között akad olyan fiatal, aki rendelkezik olyan adottságokkal, hogy majd világversenyeken indulhasson, ám a legfontosabb a kitartás. Nem szabad feladni az álmainkat, el kell hinni, mire vagyunk képesek és megvalósul. Legtöbbet a hibáinkból tanulhatunk, amikor úgy érezzük egy-egy eredmény kapcsán, hogy nem úgy sikerült, ahogy vártuk, továbbra is ki kell tartanunk.”

A díjkiosztón a Svert Kupa fontos elismerésben részesült: hagyományőrző tevékenysége okán beválasztották a Somogy Megyei Értéktárba. Az erről szóló oklevelet Bíró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke adta át a helyszínen.

Az ünnepélyes pillanatok után jött a már megszokott Balaton parti vacsora a Bácskai utcai kikötőben, ahol az ország minden részéből érkezett résztvevők késő estébe nyúlóan tárgyalták ki a verseny eseményeit, az olimpikonok pedig szinte végtelen számú rajongónak adtak autogrammot.

A Svert Kupa támogatói: DELL, HRP, Wellis Magyarország, Wellensteyn. A verseny fővédnöke: Csákovics Gyula, Zamárdi Város polgármestere.

A Svert Kupa abszolút eredményei.

A Svert Kupa ifjúsági verseny abszolút eredményei.

fotók: Ortutay Tamás, Döme Tamás, Katamarán Suli

Továbi fényképek Ortutay Tamás galériájában.

forrás: svertkupa.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!