Spirit of Hungary vízre szállt

Spirit of Hungary (Nandor Fa, Conrad Colman)Ismét vízen a Spirit of Hungary! Már csak néhány apróbb simításra van szükség ahhoz, hogy a felújított IMOCA 60′, fedélzetén Fa Nándorral elinduljon New Port felé, amely az idei megmérettetések első állomása.

Az IMOCA OCEAN MASTERS Világkupa sorozat következő versenye a New York – Vendée Alanti-óceánt átszelő verseny lesz, amelyen Fa Nándor is rajthoz áll a Spirit of Hungary-vel. A csapat mögött fáradtságot nem kímélő munka áll idehaza és az óceánparton egyaránt, hiszen a tavalyi utolsó futam lezárása óta az IMOCA hajó rendbetételén dolgoznak.

Spirit of Hungary
A sérüléseket helyre kell hozni, a hajót a szabálymódosítások figyelembe vételével több ponton is át kell alakítani, és fel kell mérni, hogy aztán akadályok nélkül indulhasson a versenyszezon.

Ugyan a Spirit of Hungary hazai csapatlétszáma kicsi, de a francia és nemzetközi közreműködő szakembereknek köszönhetően a tervek szerint haladnak a munkálatok. Április végén már Newport felé kell venni az irányt, hogy a nyitóversenyre időben megérkezzen.

Spirit-of-Hungary

A sorozat zárófutama is idén, pontosa 2016 novemberében rajtol. A Vendée Globe Föld-kerülő futam a világ legnehezebben teljesíthető, legmagasabb pontszámot adó egyszemélyes vitorlásversenye, amelyen Fa Nándor és a Spirit of Hungary ott lesznek!

Spirit of Hungary

Forrás: Spirit of Hungary

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!