/

Sikeres volt a Dunai Regatta

Tavalyi címét megvédve a győri Széchenyi István Egyetem csapata nyerte az evezősnyolcasok versenyét a budapesti Dunai Regattán. A második helyen a Hannoveri Egyetem, a harmadikon pedig a Budapesti Corvinus Egyetem hajója futott be.

Az amatőr sárkányhajós futamokon 18 egyetemi hajó vett részt, és itt sem történt változás a tavalyihoz képest: a Testnevelési Egyetem sárkányhajója megvédte bajnoki címét. A második helyezett a Pécsi Tudományi Egyetem csapata, a harmadik pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemé lett.

Basa Balázs, a regatta projektvezetője kiemelkedően sikeresnek értékelte az idei rendezvényt: „A jubileumi ötödik Dunai Regattán háromszorosára nőtt az első eseményhez képest a részt vevő egyetemek száma, az idén 18 magyar és két külföldi egyetem állt rajthoz, így több mint 500 egyetemista versenyzett. A látogatószám is jelentősen növekedett az előző évekhez képest; az egész napos rendezvényen közel 28 ezer ember fordult meg”.

A hajók a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveztek végig, a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthették egyetemük csapatát. Az evezősök 2000, a sárkányhajósok pedig több mint 3000 métert teljesítettek.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    12 km
  • Velence HU
    ☀️
    15 km
  • Balaton HU
    ☀️
    17 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    12°
    24 km
  • Premantura HR
    12°
    28 km
  • Grado IT
    12°
    16 km
  • Garda IT
    ☀️ 10°
    8 km
  • Soča SI
    17 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek