/

Sikeres program: mozgáskorlátozottak hajóztak a Balatonon

A programot az Esélyegyenlőségi naphoz kapcsolódóan az SE Pető András Pedagógiai Intézete a Perspektíva Alapítvánnyal és az MVM Sportegyesület támogatásával szervezte meg Balatonfüreden, a Koloska Marina Kikötőben.

Az élménynapon 14 mozgáskorlátozott vett részt, háromévestől egészen felnőtt korig. Hozzájuk csatlakoztak a testvérek, kísérők, szülők, hozzátartozók. A hajózás hozzájárult a Semmelweis Családbarát Egyetem Program színesítéséhez.

A hajózás élménye olyan volt a részt vevő gyermekeknek, akár egy rendhagyó természet-, környezetismeret- és életvitelóra. A vizes sportokban lehetőség nyílik küzdeni, szembenézni, átélni a sikert, mindeközben észrevétlenül fejlődni, ügyesedni. A rendezvény segít lebontani a falat, ami társadalmunkban a sajátos nevelési igényűek beilleszkedését nehezíti.

Fluck Benedek, az MVM Sportegyesület elnöke elmondta: az MVM csoport számára kiemelt cél, hogy ilyen jellegű rendezvényekben aktívan részt vegyenek, és maradandó élmény nyújtásával támogassák azok sporthoz való hozzáférését, akik nehezebb helyzetben vannak. A vitorlázás sokszor olyan, mint maga az élet. Kell hozzá nagy adag bátorság, és megmutatja, hogyan lehet nehéz körülmények között is megoldásokat találni.

Gosztonyi András, a Perspektíva Alapítvány kuratóriumának elnöke megosztotta a hallgatósággal, hogy az alapítvány azért jött létre, hogy a vitorlássportokat és a Balatont közel hozza azokhoz, akiknek egyébként nem lenne lehetősége ezt az élményt megtapasztalni és megismerni – írta a semmelweis.hu.

fotók és forrás: semmelweis.hu

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 13°
    4 km
  • Velence HU
    ☀️ 13°
    5 km
  • Balaton HU
    13°
    7 km
  • Neusiedler AT
    13°
    11 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 18°
    12 km
  • Premantura HR
    18°
    27 km
  • Grado IT
    16°
    8 km
  • Garda IT
    17°
    2 km
  • Soča SI
    ☀️ 13°
    7 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek